10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÖtezren a Bőköz Fesztiválon

Ötezren a Bőköz Fesztiválon

Csaknem ötezren látogattak el a 2. Bőköz Fesztiválra, amely az idén száztíz programmal várta a látogatókat augusztus 24–27. között az Ormánságban.

A dél-baranyai tájegység hat kis falujában, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán, Kóróson, Drávacsepelyen és Drávacsehiben 40 helyszínen mintegy 110 programmal zárt vasárnap este az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Misztérium, a megyei Önkormányzat és a falvak segítségével megrendezett fesztivál.
A rendezvény  díszvendége, az idén 70 éves Szatyor Győző grafikus, szobrász és fafaragó három kiállításon mutatta be életműve egy, kifejezetten az Ormánsághoz kapcsolódó részét, az utcákon pedig különböző installációkon régi fotók idézték meg a települések egykori lakóinak életét.
A minőségi művészeti programok között nagy érdeklődésre tartott számot a Filharmónia Magyarország komolyzenei, a Hagyományok Háza népzenei és táncprogramjai. A jazz- és világzenei koncertek mellett színházi- és bábelőadások, kiállítások, filmvetítések, táncos produkciók is szerepeltek a programban.

A szaporcai Hétöles-tónál két estén át a Nemzeti Színház fiatal színészeinek János vitéze és Érdi Tamás zongoraművész Csillagos ég című koncertje szórakoztatta a közönséget, de fellépett a Boban Markovic Orkestar, a Besh o droM, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Pápai Joci és a Vojasa is. Varnus Xaver az idén is koncertet adott, részben támogatva a szaporcai 1888-as Angster orgona felújítását.

Tésenfán a „Roma Uccában” cigányzenére táncolhattak az érdeklődők, de a cigány lecsót és a punyát is megkóstolhatták. Balog Józseffel és muzsikustársaival a Készenléti Rendőrség Zenekara szórakoztatta a közönséget. A számtalan gyerekprogram mellett sokan érdeklődtek a Cseh Tamás Archívum vetítései és Szurdi Éva kerámia virágai iránt, amelyek bevételét a kémesi zeneiskola hangszerparkjának bővítésére fordítják – írták.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő