5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaÖzönnövénnyel veszik fel a harcot

Özönnövénnyel veszik fel a harcot

A járdákban is kárt tehet a bálványfa, amely igénytelenségéből fakadóan rohamosan terjed nemcsak a városban, de a Pécs közeli erdők mellett is. A hagyományos társulásokat kiszorítással veszélyeztető faj irtására a programot dolgoztak ki.A Kelet-Ázsiából származó fafajtát hosszú évekkel ezelőtt parkosítás miatt telepítették hazánkban. Korábban kívánatos tulajdonsága, miszerint gyorsan nő és hamar ad árnyékot, mostanra már komoly problémákat okoz, arról nem is beszélve, hogy magjai szinte bárhol képesek kikelni.

Aki már látott házak ereszcsatornájából kinövő, az épületek és a járda találkozásánál vagy a térkövek közül kihajtó fás szárú növényt, legtöbb esetben bálványfával találkozhatott.

Róka Róbert, a pécsi önkormányzat környezetvédelmi referense szerint erre úgy képes e faj, hogy életkörülményeinek szinte mindegyikére igénytelen: a talajminőségre, hőmérsékletre, a csapadékmennyiségre és a napsütéses órák számára is.

A fafaj ott, ahol korábban megjelent, rohamosan terjed, így veszélyeztetve a hagyományos növényi életközösségeket. Ennek megakadályozása érdekében a városháza programot dolgozott ki a bálványfa irtására. Az önkormányzat korábban nyert 5,1 millió forintot egy uniós pályázat első fordulóján, amelyet nemsokára a második is követ; sikeres elbírálás esetén legkorábban jövő ősszel indulhatnak a munkálatok.

Róka Róbert elmondta: a bálványfairtást elsősorban a Mecseki Parkerdő területén kívánják elvégezni, ahol szerencsére még nem alakult ki összefüggő állománya. A szakemberek által irtásra kiszemelt terület a Tettye feletti erdős rész, az Erdész utca több mint két kilométeres, a mecseki erdők kezdetével határos szakasza, valamint a Mandulás és az állatkert környéke lenne.

Az irtás technikai megvalósításáról egyelőre keveset tudni, az viszont biztos, hogy egy egyszerű vágás nem lesz elég az akáchoz hasonlóan burjánzó faj egyedeinek végleges eltávolítására. A kivágott fák sarjait ezért vegyi úton is kezelni kell: az anyagot a növény leveleire kennék, amelyen keresztül jutna el a gyökérzetbe, ott kifejtve hatását. A módszer kellő körültekintés mellett, megfelelő alkalmazás esetén nem jelent veszélyt a környező növényzetre.

Az önkormányzatnál felmerült, hogy a programot kiterjesztenék a városon belülre is, mivel a fellelhető egyedek egy része közterületen, másik része pedig magánterületen van.

Az irtással egy időben indul az iszap eltávolítása

A bálványfairtással egy időben – ugyanazon projekt keretében – indul az 1970-es években mesterségesen létrehozott Égervölgyi-tó kotrása is, amely medrének kétharmadát már iszap töltötte fel. A tavat tápláló Éger-patak két hordalékfogójának egyikét megerősítenék, a másikat, amely mintegy hatszáz méterre van a tótól, újjáépítenék – közölte Szilasi Tamás, a BIOKOM Kft. parkerdei részlegének vezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő