Pannon Volán: kezdődik az ügyfélszolgálat kialakítása

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, az utazók színvonalasabb kiszolgálása érdekében ügyfélszolgálat kialakítása mellett döntött a Pannon Volán ZRt. menedzsmentje. A pécsi autóbusz-állomás várótermén belül létesülő ügyfélszolgálat kivitelezési munkálatai megkezdődnek, így szeptember 26-tól, hétfőtől, az utasok kiszolgálása nem az eddig megszokott helyen történik.
Az állomás épületéhez, az utas peronhoz közel ideiglenesen konténert helyeznek el, az elkövetkezendő hónapokban ebben kapnak helyet az elővételi jegy- és bérletpénztárak. A jegyek és bérletek megvásárlására három ablaknál lesz lehetőség. Az információ az átalakítás ideje alatt az épületen belül, a forgalmi szolgálatnál működik. A zavar elkerülése érdekében a változásokra információs táblákkal hívják fel a figyelmet, de az érdeklődők számára a szolgálattevők, különösen az első napokban, szóbeli tájékoztatást is adnak.

Az időpont kiválasztását az utasokhoz igazították, ugyanis az autóbusz-állomás bérlet- és jegypénztáraiban – elsősorban a tanévkezdés miatt – augusztus vége, szeptember eleje a leginkább forgalmas időszak, ezekben a napokban sok ezren vásárolják meg a havi távolsági buszbérleteiket. Miután a bérletvásárlási hullám befejeződött, megkezdődhet a váróteremben, a korábbi elővételi pénztár és az információs pult helyén, az új ügyfélszolgálat kialakítása. A váróterem többi része természetesen a munkálatok ideje alatt is az utasok rendelkezésére áll.

A Pannon Volán ZRt. új ügyfélszolgálatát a tervek szerint december végéig átadják az utazóknak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés