Pár óra, és kezdődik a POSZT

Csütörtök délután indul a 2015-ös, XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A fesztivált Udvaros Dorottya, díszvendég nyitja meg.

A hagyományokhoz híven a Színház téren csatlakozhatunk az ünnepélyes megnyitóhoz, ahol köszöntő beszédet mond Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, illetve Páva Zsolt, Pécs város polgármestere

A fesztivált pedig Udvaros Dorottya színművész, a POSZT díszvendége nyitja meg.

A eseményen  közreműködik: Bognár Szilvi és Szokolay Dongó Balázs, valamint pécsi néptáncos gyerekek; koreográfus: Vincze Balázs; rendező: Böhm György

A megnyitó után két előadás lesz az első napon. A Kamaraszínházban a Stereo Akt, Felülről az ibolyát, a Nagyszínházban pedig az Örkény Színház alkotását, az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című darabjait láthatja a közönség.

Hirdetés