Páva: mi továbbra is építünk, míg mások bomlasztani próbálnak

Páva Zsolt polgármestert kérdeztük többek között Pécs gazdasági helyzetéről, a jövőbeni kilátásokról, a munkahelyekről és arról is, mit gondol a csipkelődő új ellenzéki csoportosulásokról.

– Pár fiatal az Ön arcképét is viselő bankókból szórt le több százat a május 30-i közgyűlés idején a karzatról. Ők már elmondták korábban, tettükkel fel akarták hívni a figyelmet Pécs gazdasági helyzetére, magyarán: pénzre van szüksége Pécsnek. Mit gondol erről?
– Az építő jellegű kritikus vélemények kinyilvánításának vannak kifinomult, ütős, szalonképes formái is. Erről rendszerváltó politikusként magam is tudnék mesélni. Amit az elmúlt közgyűlésen láttunk, az viszont egy kívülről megszervezett magamutogató, tartalom nélküli akció volt csupán. Egy, a várostól messze, akár határainkon túlról is irányított csapat köztudatba emelése volt a célja ennek a pár embernek. A pécsi közgyűlés aktuális témáiba belekötve kívánták megmutatni magukat a külvilágnak, főként a közösségi oldalak tagjainak – fotós és videós tartalommal, némi sajtós hátszéllel megspékelve.

– Ha így volt, akkor is üzentek. Azt írták egy molinóra, hogy CSŐD. Nyilván a pécsi költségvetésre gondoltak.
– Pécs újkori története során csupán egyetlen egyszer volt csődközeli helyzetben. Akkor, amikor éppen a szocialisták ifjú tagjai vezették a várost Toller László balesete után 2006 és 2008 között. Bődületes hiteleket vettek fel akkor, sok ezer millió forintos ingatlanvagyont bocsátottak áruba a krach kivédése miatt. A pécsi önkormányzat 2002 és 2009 között összesen 3,1 milliárd forintot fizetett ki jutalmakra, miközben a város adóssága folyamatosan nőtt. 2009 óta Pécsett nincs jutalmazás a Városházán. Sajnos az egykori, eredményeiket tekintve becsületre méltó öreg szocialisták után kinövő nemzedék kis híján tényleg csődbe vitte Pécset. Az elhibázott lépéseknek ma is isszuk a levét, ma is szigorú gazdálkodást kell folytatnunk Pécsett. Mint minden évben. A költségvetésünk feszített, ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk majd fizetést adni, vagy bizonyos feladatokra nem jut pénz. Ebben ugyanakkor sok újdonság nincsen. Sajnos ez azért volt és van így ma is, mert elődeink eladták az ingatlanvagyont, leépítették az ipart, tönkretették a közösségi közlekedést, eladták a pécsiek buszait, és munkálkodásuk alatti több mint tíz évben háromszorosára emelték a rezsidíjakat. Az újdonság abban van, hogy míg elődeink hitelből finanszírozták 2002 és 2009 között a város hiányát, addig mi a kormánnyal közösen oldjuk meg a nehézségeket.

– Miben segített a kormány?
– A költségvetési nehézségek folyamatos megoldásán és a ránk hagyott 40 milliárdos hitel átvállalásán túlmenően a kormány volt a pécsiek segítségére, amikor 13 milliárd forintért építettük újjá a 400 ágyas klinikát, amikor finanszírozták az életveszélyes Magasház lebontását, amikor döntés született a nagyfoglalkoztatók fejlesztéseinek támogatásáról. A Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ milliárdos éves működési költségeinek finanszírozásáról, a hamarosan épülő, a Mecsekoldalt a belvárossal összekötő új út létrehozásáról, a kormányablakok kialakításáról, a szocialisták idején elhanyagolt, bezárásra ítélt állatkert 1,5 milliárdos megújításáról is a kormány segítségével gondoskodhattunk. A baloldali, liberális kormányok nem törődtek a pécsiekkel, nem voltak partnerek olyannyira, hogy lokátort is telepítettek volna a pécsiek nyakára, annak ellenére, hogy a népszavazáson több tízezer ember követelte: vigyék innen el a radart. Azt látjuk, hogy a baloldaliak nem törődtek a város iparosításával, új gazdasági pályára állításával, hanem olyan presztízsberuházásokat hajtottak végre hitelből, mint az Expo Center, vagy a repülőtér, amelyek később sok-sok százmillióval, milliárdokkal terhelték meg a költségvetést. Ma is kemény erőfeszítéseket teszünk egyébként azért, hogy e létesítményeket működtessük, élettel töltsük meg. A reptérrel kapcsolatban pedig keressük azt a befektetőt, aki hosszú távon képes üzemeltetni a légikikötőt.

– A munkahelyteremtés terén is folyamatosak a kritikák.

– Mi éppen 7 nagy – például Harman, ITSH, Kindertojás-figura összeszerelő üzem – nemzetközi céget hoztunk ide 2009-től kezdve, ez héttel több, mint amennyi 1998 és 2009 között érkezett a városba a szocialisták idején. Ezzel pedig több ezer új munkahely jött létre Pécsett. Kevesen tudják, de 2009 után a BAT-nál felmerült, hogy bezárja pécsi üzemét. A kormánnyal közösen tartottuk itt a dohánygyárat. Az azóta meglévő 300 munkahelyből nemsokára ezer lesz. Nemcsak nem zárták be a gyárat, hanem a német üzemet költöztetik Pécsre. Nekünk tehát sikerült megmenteni a nagyfoglalkoztatókat, míg a szocialisták elengedték azokat. Megújítottuk a közösségi közlekedést 5 milliárd forintból. Pár éve havonta több mint 2.000 alkalommal várták hiába a lestrapált buszokat a megállóban az emberek, míg ma LCD-monitorokon jelzik a megállók pontos helyét. Az egészségügyi intézményeket közel 20 milliárd forint értékben modernizáltuk Pécsett, csökkentettük a helyi adókat szinte minden egyes évben 2010 óta. Jelen években – 2020-ig – pedig összesen legalább 60-70 milliárd forint jut majd a pécsi fejlesztésekre, munkahelyteremtésre és egyetemi beruházásokra. Ma évi 186 napon át vannak programok a városban, 2009 előtt évi 3-4 fesztivál volt. A város tiszta és rendezett, míg nyolc éve koszos, szemetes volt.

– Mit vár a következő hónapoktól?
– Látjuk, hogy közeledik a választás. A városvezetést – ahogy az elmúlt pár hónapban, úgy a jövőben is – különböző nemtelen eszközökkel és koholt vádakkal le kívánják majd járatni. Lesz még sok performansz, akció szerte a városban, a közgyűlési teremben, a főtéren, az utcákon. Úgy látszik, ez most a trend, de nem baj. Pécs egy erős, modern nagyváros, ami komoly jövő előtt áll. Mi továbbra is építünk, foglalkoztatókat hozunk a városba és fejlesztjük Pécset, míg mások bomlasztani és pusztítani próbálnak körülöttünk.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Pmester Úr! Inkább a jövőről beszéljen, az izgalmasabb. A múlt az elmúlt, nincs többé. De mi még itt vagyunk. Miért maradjunk Pécsett? Erre kellene válaszolnia inkább.

  2. Ez az ember részeg, vagy elitta az eszét.
    Konkrétan hogyan is áll a város anyagilag? Ne hátrafelé mutogasson, hanem a pontos összeget mondja. Az összes fideszes csak 2009 előttről beszél, de azóta el telt 8 év. 2017-et írunk tessék szépen a jelenről és konkrétumokról beszélni.
    Az úgynevezett “nagyfoglalkoztatók” jó, hogy vannak, de ha egy elmegy abba belerokkan a város, lásd Elqotec. A kisvállalkozásokat kellene már végre itt tartani és segíteni, mert nélkülük meghal a város.

  3. Ma az ittas vezetés bűncselekmény, És az ittas város vezetés? Egy ember aki elvesztette a kontroltLikvidátor ZSolt polgi.

Comments are closed.