Páva Zsolt is részt vesz a MÖSZ-elnökség munkájában

Gémesi György, Gödöllő polgármestere maradt a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke, miután a keddi tisztújító ülésen megerősítették posztján.

A MÖSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a közgyűlés döntése értelmében Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, Szabolcs Attila (Budafok-Tétény), Páva Zsolt (Pécs), Prozlik László (Gádoros), Olajos Mihály (Szentpéterszeg), Ónody Miklós (Ráckeresztúr), Ribányi József (Tamási) és Kiss Csaba (Eperjes) polgármesterek vesznek részt az elnökség munkájában. A társelnöki teendőket Ribányi József látja el.

Gémesi György a közlemény szerint a rendezvényen azt mondta, szeretné, ha az önkormányzati érdekérvényesítés és az ehhez kapcsolódó jogok a helyükre kerülnének. Fontosnak nevezte azt is, hogy ne szűküljön tovább az önkormányzatok mozgástere. Gödöllő polgármestere 1991 óta tölti be a szervezet elnöki tisztét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés