Pécs maga kezdeményezné a pert vízmű-ügyben

Igazságügyi adó-, járulék- s könyvszakértők, közgazdászok és jogászok vizsgálatai szerint számos tévedés, számítási hiba, helytelen következtetés és összegszerű tévedések jellemzik a Suez által felkért Compass Lexecon jogi iroda szakvéleményét – tájékoztatott közleményben Szabó Iván, Pécs jogi képviselője.


“A Suez megbízásából tevékenykedő brazil társaság eljárása teljes mértékben ellentmond a Pécs és a Suez között fennálló korábbi megállapodásnak, illetve annak a részvény-számítási mechanizmusnak is, amelyet a francia partner cég dolgozott ki, és foglaltatott szerződésbe.

Pécs semmilyen formában nem fog résztvenni egy értelmetlen számháborúban, mert ez arra a viccre hasonlít, miszerint, aki nagyobb számot mond, az nyer.

A város ezért egy utolsó, személyes egyeztetést kezdeményez a Compass Lexeconnal annak érdekében, hogy a valós és mindkét fél által korábban elfogadott számítási módszert alapul véve gondolják át a szakvéleményüket.

Amennyiben a személyes szakértői egyeztetést a cég visszautasítja, Pécs komolyan fontolóra veszi, hogy maga kezdeményezze a Bécsi Választott Bíróság előtti eljárást, amelynek függetlenségében és pártatlanságában jobban bízunk, mint az ellenérdekelt fél által megbízott szakértők zavaros számításaiban”.

 

Dr. Szabó Iván

Pécs jogi képviselője

Hirdetés