Pécsen is lesz látványetetés az Állatkertek éjszakáján

Látványetetésekkel, fókashow-val, bátorságpróbákkal, “nem szeretem állatokkal” való ismerkedéssel és számos speciális, éjszakai programmal várják a látogatókat augusztus 28-án, az Állatkertek éjszakáján – írja az MTI.

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus végén az éjszakai programot, amelyhez ezúttal tizenkét magyarországi helyszín kapcsolódott. A budakeszi, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi mellett két budapesti bemutatóhely nyitja meg kapuit a látogatók előtt – mondta el Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedben az állatsimogató mellett a programokhoz állatos témával kapcsolódó Varázsóra előadás is lesz, a Planetáriumban pedig az Állatok az égbolton című műsor várja a látogatókat. Az Akvárium–Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed között 30 percenként kisvonat közlekedik majd. Az augusztus 28-i esemény lesz a pécsi Akvárium-Terrárium utolsó nagyszabású éjszakai programja, hiszen hamarosan a Mecsekbe, a felújított állatkertbe költöznek a hüllők, halak és kétéltűek.

A programok este 7-től éjfélig tartanak majd. A pécsi látogatók automatikusan egy jegy ellenében az Akvárium-Terráriumba és a Zsolnay Kulturális Negyedben megtartandó programokra is ellátogathatnak.