6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaPécsett alakít ki régiós központot a Karitász

Pécsett alakít ki régiós központot a Karitász

Régiós központokat alakít ki a Katolikus Karitász – erről beszélt a segélyszervezet országos igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Écsy Gábor jelentős támogatásnak nevezte, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázata révén 650 millió forintos fejlesztési forráshoz jut hozzá a szervezet. Elmondta: a pénz egy részéből régiós központokat alakítanak ki, az ország keleti és nyugati részén Felsőzsolcán és Székesfehérváron, valamint az ország másik két pontján, Pécsett és Devecserben. Ennek nyomán közelebb kerülhetnek az emberekhez, gyorsabban tudnak majd segítséget adni – emelte ki. Az országos igazgató elmondta: fontos, hogy a kelet-magyarországi térségét és Kárpátalját is jobban tudják segélyezni.

A Katolikus Karitász igazgatóját arról is kérdezték, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét ért szerdai jégkár után a szervezet 10 millió forintot különített el a károsultak megsegítésére. Écsy Gábor elmondta: a karitász dolgozói csütörtökön a helyszínen tárgyaltak a polgármesterekkel és az érintett hivatalokkal a segítségnyújtásról, s élelmiszert is vittek az emberek ellátására. Ezen felül gyűjtést hirdettek a bajbajutottak megsegítésére.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő