Pécsi gyilkosság: vádat emeltek

Vádemelési javaslattal zárta le a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást abban az emberölésben, amely még februárban történ a Zsolnay-szobornál lévő vendéglátóhely előtt.

A 23 éves gyanúsított a beszerzett adatok alapján február 21-én 3 óra körüli időben az egyik pécsi, Rákóczi úton lévő vendéglátóhely előtti területen előzetes szóváltást, dulakodást követően a nála lévő zsebkéssel, egy alkalommal megszúrta 28 éves ismerősét, aki ennek következtében életét vesztette.

A rendőrök a helyszínről elmenekülő G. Lászlót négy órán belül elfogták.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Őrizetbe vételét követően a Pécsi Járásbíróság 2015. február 23-án elrendelte előzetes letartóztatását.

Az ügyben keletkezett iratokat a nyomozó hatóság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a napokban a Baranya Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte.

Hirdetés