Pécsi kézben a makettgyűjtemény

Az országban páratlan busz- és teherautó makettekből álló gyűjteménnyel büszkélkedhet egy pécsi férfi. Roszprim Attila több mint kétezer darab modellt gyűjtött össze testvérével harminc év alatt. A felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt az Angster József Szakképző Iskolának adományozta.


A kollekcióban az Ikarus buszok összes gyártmányának kicsinyített mása is látható, az is, amelyet 1950-es években készítettek, de van tűzoltó- és teherautókból álló sorozata is van a gyűjtőnek.

– Gyerekkorunkban a nagyszülők révén volt már Matchbox gyűjteményünk és amikor megkaptuk ezeket a modelleket, akkor láttuk, hogy nagyon szépen ki vannak dolgozva. Innen az indíttatás, próbáltuk ezeket is gyűjteni, már amennyire az akkori lehetőségek engedték – elevenítette fel a kezdetekről Roszprim Attila.

Az összeállítás igényességéről árulkodik, hogy még az utasok, és a sofőr is benne van a buszokban, a poggyászok is fent vannak a járművek tetején. Sok ritka darab van a gyűjteményben, legnagyobb értéke mégis az, hogy több márkának az összes legyártott típusából megvan a kicsinyített mása.

A gyűjteménynek újabban otthont adó Angster József Szakképző Iskola igazgatója szerint a makettekkel tanítási céljuk is van.

– Egy kis történelmi áttekintés nem árt a tanulóinknak, nemcsak az autós témában, hanem a gépgyártásban, hiszen a gyűjteményben nemcsak autók vannak, hanem emelőberendezések is – összegzett Várnagyi Mihály igazgató.

A kiállítást bárki megnézheti az iskolában, csak előre időpontot kell egyeztetni.

Hirdetés

Comments are closed.