Pénteken már érettségiznek a diákok

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbeli vizsgáival kezdődik a 2017/2018-as tanév őszi érettségi időszaka – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

A 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi rendszer 27. vizsgaidőszakában 161 helyszínen 8076 diák érettségizik. A vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a 20 fővárosi, illetve megyei kormányhivatal szervezi, s azokon 139 bizottság működik közre.

Az írásbeliket október 13. és október 27., az emelt szintű szóbeliket november 9. és 13., a középszintűeket pedig november 20. és 24. között tartják. A diákok várhatóan több mint 9600 vizsgát tesznek le: mintegy 3800-at emelt, 5800-at középszinten. A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven teljesíthető tárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva – középszintű érettségi 72, emelt szintű pedig 41 tárgyból tehető.

Az őszi érettségi időszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgára lehetett jelentkezni. A javító, a szintemelő és a rendes vizsgák aránya lesz a legnagyobb: 28-28, illetve 24 százalék, az ismétlő és a kiegészítő vizsgák aránya 14 százalék, illetve 5 százalék, a pótló vizsgáké csupán 1 százalék.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés