Pénzért árulta a szolgáltatásait a rendőr

Pénzt kért azért, hogy valakiről információt adjon. A rendőrt elítélték, de megúszta a letöltendő börtönt. Vajon hány egyszerű bolti szarka ilyen szerencsés?

A bíróság szerint 2012. május 1. napján Budapestről eltulajdonították a sértett 25-30 millió forint értékű gépkocsiját. A sértett lánya a jármű felkutatása céljából tájékoztatta a bűncselekményről ismerőseit 5 millió forint nyomravezetői díj kilátásba helyezésével. Az egyik ismerős („A”)ezt követően arról tájékoztatta a sértett lányát, hogy a vádlott, aki a Siófoki Rendőrkapitányságon dolgozik, rendelkezik információval a kérdéses gépjárműről.

A bíróság arról tájékoztatott, hogy ezt közölték a nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is, majd az ő kérésüknek eleget téve „A” felvette a kapcsolatot a vádlottal. A vádlott 2012. május 14-én jogtalan előnyszerzési céllal, hivatalos ok nélkül, jogosulatlanul kérdeztette le és nyomtatta ki egy férfi (akiről azt gondolták, hogy köze lehet a bűncselekmény elkövetéséhez) adatait tartalmazó iratokat az országos személynyilvántartásból, a Robotzsaru rendszerből, illetve a bűnügyi nyilvántartásból, majd ezeket átadta „A”-nak.

A vádlott ezt követően, mint hivatalos személy további információnyújtásra hivatkozással személyes találkozóik, valamint telefonbeszélgetéseik és sms-ek útján 500.000 Ft-ot kért „A”-tól a gépjármű vonatkozásában adandó információk fejében, aki végül ezt az összeget 120.000 Ft-ra lealkudta. 2012. június 7-én „A” és a sértett lánya egy siófoki kávézóban találkoztak a vádlottat, akinek átadták az összeget, ő azonban nem tudott érdemi információt közölni a jármű hollétét illetően. A vádlottat a rendőrök elfogták és előállították.

A Kaposvári Törvényszék a vádlottat bűnösnek találta hivatali visszaélés bűntettében és hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért őt 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés 2/3-as részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra – tudatta a bíróság.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla vádlott büntetését enyhítette, 2 év börtönbüntetésre, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre
felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés