Pénzről kérdez az LMP

Tudott vagy nem a temetésről?

Pécsen lesz a világ legdrágább parkja – így reagált Keresztes László Lóránt és Kóbor József, az LMP pécsi városházi képviselői egy keddi sajtótájékoztatón a Magasház bontásának előkészítéséről. 

A városvezetés kedden reggel jelentette be, a Magasház eltüntetése után közparkot alakítanak ki az épület helyén. Keresztes László Lóránt szerint ez nagyon sokban kerül.

– Évekkel ezelőtt 360 millió forintért újították fel közpénzből, most 25 millióért vette meg a város közpénzből, majd várhatóan – szintén közpénzből – 1 milliárdért  bontják le. Ezért lesz ez a világ legdrágább parkja – latolgatott a politikus.

– Egyáltalán nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az épületet le kellett volna bontani, miután egymásnak ellentmondó szakértői jelentések láttak napvilágot, bár most már, miután életveszélyessé nyilvánították, nincs más lehetőség – vélekedett az LMP-s városatya, aki szerint most csak ígérvényük van arra, hogy lesz pénz a munkára.

Az LMP-sek a Magasházba tervezett kormányzati központ előkészítésére elköltött forintokat is firtatták a tájékoztatón. A párt a pécsi városvezetéstől azt kérdezi: pontosan mennyit áldoztak a mára elvetett projektre. Szerintük tízmilliós nagyságrendről lehet szó. Keresztesék úgy vélik, arcátlan az MSZP hozzáállása is, hiszen a párt nincs olyan helyzetben, hogy kioktassa a jelenlegi városvezetést, de a helyzet kialakulásában a Fidesz is hibás.

[box title=”Figyeljenek oda az Öveges-programra!”]

Az LMP azt is kéri a pécsi városvezetéstől, hogy a Leőwey Klára Gimnáziumban is zajló természettudományos fejlesztési projekt, az Öveges-program kapcsán akadályozzák meg, hogy – amennyiben ez felmerülne – felelőtlenül fizessenek ki forrásokat különböző, nem teljesen indokolt célokra. [/box]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés