Petíció a vasárnapi pihenőnap ellen

Az ország mind a 106 választókerületében, több száz helyszínen kezdett aláírásgyűjtésbe hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK), miután a párt petíciót indított a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény eltörléséért – jelentette be hétfői budapesti, a Nyugati aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján a DK ügyvezető alelnöke – írja az MTI.

Molnár Csaba úgy fogalmazott: egy “fundamentalista fantompárt”, a KDNP nyomására a kormány úgy határozott, hogy az állampolgárok nem dönthetnek arról, mit csinálnak vasárnap.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, sok más szervezethez hasonlóan a DK is népszavazást akart kezdeményezni az ügyben, de kiderült, hogy “Orbán nemzeti együttműködési rendszerében” lehetetlen olyan referendumot indítani, amelyikkel a Fidesz nem ért egyet. Szavai szerint olyan bonyolulttá tették a jogszabályokat, hogy ha valamely ügyben a Fidesz nem akar népszavazást, akkor abban nem is lesz népszavazás.

A DK azért indított petíciót, amelyben a népszavazás kiírásáért gyűjtenek aláírásokat, mert a kormányzat saját hatáskörében kezdeményezhet referendumot – mondta magyarázólag. A petíció szövege: “Alulírottak támogatjuk, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi nyitva tartásáról népszavazás döntsön”.
Hangsúlyozta, az ügyben bárkivel hajlandóak együttműködni, minden demokratikus párt, civil, illetve érdekvédelmi szervezet csatlakozását várják.
Kérdésre válaszolva azt mondta, körülbelül három-négyezer aktivistájuk jelezte, hogy részt vesz az aláírásgyűjtésben. Közölte: március 15-ig, a törvény hatályba lépésének napjáig tervezik gyűjteni az aláírásokat, és akkor lennének elégedettek, ha százezres nagyságrendben támogatnák őket.

Hirdetés