Pillanatok alatt lecsaphat a vihar!

Bár a péntek délutáni idő sokakat a szabadba csábított, a hétvége azért tartogathat némi meglepetést. Baranya megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar, károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében.

Szombaton is sokfelé készülhetünk záporok, zivatarok kialakulására, a Dunától keletre néhol ismét lehetnek hevesebb zivatarok felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Élénk, időnként erős lehet a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 10-16, délután 19-25 fokot mérhetünk – írja az idokep.hu.

Vasárnap a megnövekvő gomolyfelhőzetből elszórtan ismét kialakulhatnak záporok, zivatarok. Több helyen megélénkül az északi-északnyugati szél. A 9-14 fokos hajnali minimumokat, délután 21-27 fok közötti maximumok követik.

Hétfőn főként a Dunántúlon kell záporokra, zivatarokra számítani, másutt változóan felhős lesz az ég. Nyugaton és északkeleten erősödhet meg az északias szél. Délután 20-25 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett még helyenként előfordulhatnak záporok. Élénk, néhol erős lesz az északias szél. Napközben 19-24 fok valószínű. Szerdán továbbra is meleg, de már csapadékmentesebb időre van kilátás.

Hirdetés