Plecsni a fogyasztóbarát vállalkozásoknak

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) nemcsak bírságol, hanem a vállalkozások fogyasztókhoz való pozitív hozzáállását, a jogszabályok betartásán túli többletszolgáltatását is elismeri – hangsúlyozta Pintér István főigazgató az ez évi Magyar Termék Nagydíj pályázatot lezáró konferencián, kedden Budapesten.

hirdetés

A Tanúsító védjegyek értékeink megőrzéséért címmel tartott rendezvényen Pintér István elmondta, hogy a 2011 márciusa óta vezetett pozitív listán több mint 1700 vállalkozás szerepel, ez év októberétől fogyasztóbarát emblémát adnak az arra érdemes vállalkozásoknak, a tudatos fogyasztói magatartás elősegítésére pedig működtetik a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár programot, amelyben a minőségi termékeket tüntetik fel.

Véleménye szerint a fogyasztói tudatosság kialakítását korán el kell kezdeni, ezért bevezették az óvodásoknak és általános iskolásoknak szánt Okoskosár honlapot, ahol interaktív módon jutnak fogyasztóvédelmi ismeretekhez a gyerekek.

A konferencián Szomori Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kereskedelmi és fogyasztóvédelmi főosztályvezetője hangsúlyozta, a kormány fogyasztóvédelmi politikája az állami intézményrendszer fejlesztésére, a békéltető testületek szerepének növelésére, a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel való együttműködés új alapokra helyezésére helyezi a hangsúlyt.

Az állami intézményrendszer erősítését jelenti a termékek piacfelügyeletéről szóló törvény megalkotása és hatályba léptetése, illetve az NFH feladatkörének bővítése azokon a területeken, ahol ez eddig nem volt megoldott, például a vízközművek esetében – tette hozzá a főosztályvezető.

Véleménye szerint a hatóság eredményes munkáját mutatja, hogy az Európai Unióban a veszélyes termékek kiszűrésére működtetett rendszerbe a legtöbb jelzést a magyar hatóság adta eddig ebben az évben. A békéltető testületek megerősítését szolgálja, hogy jogszabályi felhatalmazás alapján az együtt nem működők nevét nyilvánosságra hozzák – mondta Szomori Béla.