10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPM: szelektív a Fidesz sporttámogatása

PM: szelektív a Fidesz sporttámogatása

Szelektív módon, „kitüntetett” szervezetek számára oszt sporttámogatásokat a Fidesz a Párbeszéd Magyarországért szerint.

A Fidesz mindenféle sportstratégia nélkül, szelektív módon és aránytalanul osztja a támogatásokat, amelyeket egyes kitüntetett szervezetek kapnak, miközben sok száz kis egyesület és utánpótlásbázis áll a működőképessége határán – mondta Somfai Ágnes, a PM fővárosi önkormányzati képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Szerinte ez „az egyre mélyülő szociális válság közepette” sportellenes hangulatot vált ki a lakosság körében, és az adófizetőknek joguk van megtudni, mekkora az a sportegyesületi adósságállomány, amelyet a kormány átvállal.

Somfai Ágnes utalt arra, hogy a parlament egy hétfői döntésével eltörölte a sportesemények látogatásának adómentes támogatásában az 50 ezer forintos felső határt a béren kívüli juttatásban. Félelmének adott hangot az ügyben, hogy az állami, önkormányzati intézmények „kötelezően” ajánlják majd ezt a lehetőséget alkalmazottaiknak. Kiétrét arra is, hogy ugyanakkor a BKV-bérlet nem adómentes a cafetéria rendszerben, ráadásul ezt a legmagasabb áfakulcs is terheli.

Hanzély Ákos, a PM fővárosi önkormányzati képviselője közölte: „ha a sportra propagandaeszközként tekintünk, az hosszútávon mindenképpen visszaüt”.

Nem igazságos, ha az öt kiemelt sportegyesületet támogatják, ez csak a szavazatok maximalizálásához szükséges – értékelte. Mint mondta, áttekinthető, objektív sporttámogatási rendszerre van szükség, amely a kisebb egyesületeknek is megadja az esélyt.

Szerinte sokkal hasznosabb lett volna, ha a cafetériarendszerrel inkább az aktív sportolást támogatták volna, nem pedig a sportesemények látogatását.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő