10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaPrágával indul az évad

Prágával indul az évad

Zenés mese, talányos krimi, kortárs színmű és a magyar költészet remekei egyaránt szerepelnek a Pécsi Harmadik Színház októberi programján. A kínálat változatos, így minden korosztály talál benne kedvére valót.

Két férfi és négy nő története fellobbanó szerelemmel, némi irigykedéssel és jó adag féltékenységgel fűszerezve – ezt ígéri Kiss Judit Ágnes: Prága, főpályaudvar című drámája, amit 2011 tavaszán ősbemutatóként tűzött műsorára a Pécsi Harmadik Színház.

A Vincze János rendezte, pergő ritmusú előadás a kelet-közép-európai valóság egy mozaikjával szembesít minket. A csemegebolt zárt világába érkező sármos művészlélek igencsak felkorbácsolja az ott dolgozók érzelmeit… Lux Ádám és Stubendek Katalin főszereplésével október 7-én e produkcióval nyitja meg 2013/2014-es évadját a teátrum, majd ezzel foglalja keretbe is a hónapot, amikor 31-én ismét műsorára tűzi.

A két dátum között pedig a hazai slágereket felvonultató Dallamvarázs, a gyerekeknek szánt zenés kaland, a Bors néni, a legkisebbek örömére Lépegetős babakoncert, szüleiknek egy elgondolkodtató Sprió-tragikomédia, a Príma környék, valamint Hegedűs D. Géza lélekemelő irodalmi összeállítása, s magyarországi ősbemutatóként egy rejtélyes krimi, az Egy életem, két halálom ígér kellemes, tartalmas szórakozást – jeggyel is, bérlettel is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő