PTE: új szerződés jöhet a dolgozókkal

Az érdemi tárgyalások ugyan még hátra vannak, de várhatóan új kollektív szerződést köt szeptember végéig a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetése az intézmény hat és fél ezer dolgozójával. Az előző rektorátus által még tavasszal felbontott megállapodás elsősorban az egészségügyi dolgozókat érintette, s a szándékok szerint visszaállítják a korábbi ügyeleti díjazási rendszert.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavasszal azért került sor a szerződés felbontására, mert a megállapodás pontatlanságai miatt több munkaügyi pert indítottak az egyetem ellen, s az universitasra kirendelt kincstári biztos százharminc millió forintos megtakarítást írt elő az intézménynek.

Kollár Lajos, a PTE Klinikai Központjának főigazgatója azt mondta: a megvonás az egyébként is keveset kereső ápolókat érintette legérzékenyebben. Mivel a PTE gazdasági helyzete rendeződik, ezért a korábbiaknak megfelelő ügyeleti díjazást ismét biztosítani tudják már.

Kollár elmondta: a törvényi szabályozás értelmében az úgynevezett kötelező túlmunka esetében az óradíj minimum 70 százalékát, az önkéntes túlmunka esetében pedig az óradíj 90 százalékát kell kifizetni a dolgozónak, az ő esetükben azonban ezt az áprilisi lépés előtt is jelentős mértékben meghaladták, hiszen 130, illetve 195 százalék volt ez a mutató. A tavaszi intézkedésekkel ellenben csupán a kötelező túlmunka díjazását csökkentették 30 százalékkal – ez utóbbit szeretnék most a korábbi szintre visszaemelni.

A főigazgató szerint ugyanakkor a korábbi integrációs lépések – a Honvéd Kórház, valamint a Baranya Megyei Kórház beolvadása – következtében kialakult aránytalanságokat is meg kellett szüntetniük, így volt arra példa, hogy ugyanazon beosztásokban dolgozó kollégák a klinikai rendszeren belül eltérő juttatásokban részesültek. Mindezek mellett a kockázati pótlékok kifizetésének rendszerét is felülvizsgálták.

Illés József, a PTE Integrált Egészségügyi Szakszervezetének titkára úgy reagált: az érdekképviseletek is arra törekszenek, hogy mihamarabb aláírják a kontraktust. Egyelőre azonban ő az ügyeleti díjazás visszaállításának szándékáról tud, a megállapodás-tervezet részleteit, a munkáltatói ajánlatot nem ismeri – tette hozzá.

Hirdetés