12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaPuchot is újraválasztották megyei MSZP-elnöknek

Puchot is újraválasztották megyei MSZP-elnöknek

A megyei MSZP-szervezetek nagy többségében lezárult a tisztújítás. Az elmúlt napokban több országosan ismert politikust is újraválasztottak, Hajdú-Bihar megyében viszont a szocialista pártból korábban kizárt Huszka Imre nyert. Győr-Moson-Sopron megyében szavazategyenlőség miatt nem sikerült új elnököt választani.

A hétvégén a küldöttek Nógrádban újraválasztották Boldvai Lászlót, Baranya megyében Puch Lászlót, korábban mindketten pártpénztárnokok voltak. Szintén újrázott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának elnöke, Csongrádban pedig Botka László szegedi polgármester, aki hivatalosan is bejelentette, hogy a március végi tisztújító kongresszuson elindul az országos választmány vezetéséért.

Új elnök áll azonban a hajdú-bihari pártszervezet élén: Huszka Imre, aki korábban megyei alelnök volt, mígnem lemondása után, 2004-ben kizárták az MSZP-ből. Ennek oka, hogy az egykori debreceni önkormányzati képviselőt könnyű testi sértés vétségéért elmarasztalta a bíróság, és egy évre próbára bocsátotta. Később a fideszes többségű képviselő-testület annak ellenére választotta meg a debreceni vagyonkezelő igazgatósági tagjává, hogy a szocialista párt helyi elnöksége nem őt jelölte, majd utóbb is eredménytelenül próbálta e tisztségből visszahívni.

Huszka Imre az MTI információja szerint csak néhány hónapja újra teljes jogú tagja a szocialista pártnak. A szombati tisztújításon azt a Csige Tamást győzte le, aki tavaly nyár óta ügyvezetőként irányította a megyei szervezetet, miután az addigi elnök, Zsiros Zsolt lemondott, és később átlépett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba.

Szavazategyenlőség miatt eredménytelenül zárolt ugyanakkor a hétvégén a Győr-Moson-Sopron megyei tisztújítás, amelyet így 30 napon belül meg kell ismételni. Addig Beke Károly megbízott alelnökként áll a pártszervezet élén.
Tizenegy megyében és a fővárosban már korábban lezárult a szocialista pártban folyó tisztújítás.

A Bács-Kiskun megyei pártszervezetet Garai István egészségügyi szakpolitikus helyett a kecskeméti Király József vezeti ezután, a veszprémit Pál Béla helyett Gőgös Zoltán egykori agrárállamtitkár. Az országos pártvezetésébe pályázó Horváth Csaba helyét a budapesti MSZP élén az eddigi ügyvezető alelnök, Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke vette át.

A helyi párttagság újraválasztotta Komárom-Esztergom megyében Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettest, Somogyban Harangozó Gábort, Szabolcsban Veres János egykori pénzügyminisztert, Hevesben Sós Tamást, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Iváncsik Imre korábbi honvédelmi és nemzetbiztonsági államtitkárt, Tolnában Harangozó Tamást, Vas megyében Nemény Andrást, Békésben Varga Zoltánt, a Bajnai-kormány önkormányzati miniszterét, Zalában pedig Fodor Csabát.

A megyei tisztújítások sora március 9-én a Fejér és a Pest megyeivel zárul.

Az MSZP március 31-én tartja tisztújító kongresszusát, ahol nyolc év után lehet verseny a pártelnöki székért, miután Szanyi Tibor elindul Mesterházy Attilával szemben. A pártelnök-frakcióvezető a hétvégén tudatta, hogy összegyűjtötte a jelöltté váláshoz szükséges háromezer aláírást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő