Rablókat keresnek: a lakosság segítségét kéri a Pécsi Rendőrkapitányság

Rendőrségi felhívás – változtatás nélkül közöljük:

“A Rendőrkapitányság Pécs Nyomozó Alosztálya rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettesek (2fő) ellen, akik 2011.05.18-án 16:30 óra körüli időben becsengettek Pécsett, a József utca egyik családi házának udvari kapuján, majd az időskorú lakónak “Dédászosnak” adták ki magukat és közölték vele, hogy a villanyórát jöttek megnézni.

Az időskorú sértett erre kinyitotta nekik a kaput, mire az egyik személy egy igazolványt is felmutatott, így a sértett elhitte, hogy valóban az áramszolgáltató alkalmazottai. Ekkor az elkövetők bementek az udvarba, ahol először megnézték a villanyórát, majd közölték a sértettel, hogy meg kell nézniük azt is, hogy milyen égők vannak a lakásában.

Ennek alkalmával azt állították, hogy új törvény van érvényben, mely szerint a lakásban lévő égők nem szabványosak, amit jelenteniük kell, azonban 20.000 Ft ellenében eltekintenek ettől. A sértett ettől nem ijedt meg, mondta hogy akkor jelentsék.

Ezt követően életveszélyesen megfenyegetve 20.000 Ft.-ot követeltek tőle, ekkor már megijedt és elővette a szekrényben lévő ruhái alól a megspórolt 180.000 Ft. készpénzét, melyből 20.000 Ft-ot átadott. Az egyik férfi ekkor ismételten megfenyegette és felszólította, hogy a többi pénzt is adja át, mire a sértett még jobban megijedt és az összes pénzét átadta az elkövetőknek.

A bűncselekménnyel okozott vagyoni kár 180.000 Ft.

A sértett a bűncselekmény elkövetése során sérülést nem szenvedett

Az elkövetőkről az alábbi személyleírás áll rendelkezésünkre :

-Az egyik személy kb. 25-30 éves, kb. 175 cm magas, tömzsi testalkatú, fehér bőrű, világos rövid
hajú férfi, aki a történtek alkalmával kék inget és világos szürke nadrágot viselt.

-A másik személy kb. 25 éves, kb. 175 cm magas, vékony testalkatú, fehér bőrű férfi, aki a történ-
tek alkalmával fekete inget, fekete nadrágot és fekete siltes sapkát viselt.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők feltételezhetően a bűncselekmény elkövetésének környezetében lakó, ott hely és személyismerettel, rokonsággal rendelkező személyek, mivel tisz- tában voltak a nyugdíj kézbesítés időpontjával és az utcában célirányosan az egyedül élő, időskorú sértetthez mentek oda, majd amikor az udvarba beléptek, akkor ott további családtagoktól nem tart- va követték el a bűncselekményt.

Kérjük, hogy aki a megadott személyleírású elkövetőkkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Pécsi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályán a Pécs, Vargha Damján u. 3. sz. II.em. 207-es irodában, vagy a (72)504-400/12-92-es telefonszámon.

Pécsi Rendőrkapitányság

Hirdetés