6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaRács mögött töltik a karácsonyt

Rács mögött töltik a karácsonyt

A Pécsi Tudományegyetemen kipattant vesztegetési ügy előzetesben lévő négy gyanúsítottjának letartóztatását újabb három hónappal meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság.

Az ügyben több mint húsz személy ellen indítottak eljárást, s közülük tízen ugyan korábban is előzetes letartóztatásban voltak, de immáron csak négyen – a PTE informatikai igazgatója, volt gazdasági főigazgatója, egy tanácsadó, valamint az egyik külsős cég vezérigazgatója – maradtak rács mögött.

A bírósági döntés értelmében ők februárig előzetes letartóztatásban maradnak, mivel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye hármójuknál, s mind a négy személy esetében a tanúk befolyásolásának eshetősége.

A PTE-n dolgozók továbbra is közalkalmazotti jogviszonyban vannak, ugyanakkor a bérbesorolásuk szerinti javadalmuknak csak a felét kapják meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő