Rákszűrés: munkaidőben is

Jogszabályban rögzítené a Fidesz, hogy a nők munkaidőben is részt vehetnek szervezett rákszűrésen – közölte Pelczné Gáll Ildikó, a kormánypárt női tagozatának elnöke és Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásáért felelős miniszteri biztos kedden, a rákellenes küzdelem világnapján.

Pelczné Gáll Ildikó a budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, a nők mindössze 40-50 százaléka megy el a szűrővizsgálatokra, amin mindenképpen változtatni kell, és elősegíteni, hogy ez az arány emelkedjen. Megjegyezte ugyanis, hogy a mellrák vezető halálozási ok, holott ha kellő időben felismerik, gyógyítható.

A Fidesz-KDNP ezért azt kéri a nemzetgazdasági és az erőforrástárcától, valamint az Országgyűléstől, hogy törvény rögzítse: a nők mentesülnek a munkavégzés alól a szervezett szűrés idejére – közölte a Fidesz alelnöke, a kormánypárt női tagozatának elnöke. Hozzátette, ha a választás előtt már nem sikerül elfogadni az előterjesztést, az új parlamentre vár majd ez a feladat.

Hangsúlyozta, a nők szűrővizsgálatokon való részvétele “nemcsak rólunk szól, a mi egészségünkről, hanem a családunkról, és egyfajta felelősség is, amellyel tartozunk gyermekeinknek és családunknak”.

Szalai Piroska a tájékoztatón elmondta, évente minden hetedik magyar nő emlőrákban hal meg.

A miniszteri biztos is kiemelte a szűrés fontosságát, majd közölte: céljuk, hogy a nőknek ne kelljen szabadságot kivenniük a szűrővizsgálaton való részvételhez. Ezért kezdeményezik, hogy a szervezett szűrésekre – amelyekre kétévente hívják a 45 és 65 év közötti nőket – el lehessen menni munkaidőben.

A Párizsban tartott első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én a rettegett kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot írtak alá. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét a rákellenes küzdelem világnapjává nyilvánította.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az lehet hogy hosszú a várólista, de már megértük legaláb azt, Tisztelt lányok, asszonyok, hogy lehetőséget adnak arra, hogy már munkaidőben is, élhetnek ezzel a lehetőséggel, amire eddig, nem igazán volt példa. Vagy ha szerettek volna elmenni a vizsgálatra, szembesülni kellet a munkáltató, úgymond “nemtettsző” megjegyzéseivel, bár lehet, hogy ezek a dolgok, ezek után is megmaradnak. De azért reménykedjünk !

  2. Fél évet kell várni egy-egy mammográfiára vagy Orbán azt is elintézi, hogy a várólista lerövidüljön?

Comments are closed.