Ranga László nevét viselheti az Abaligeti út

Nemsokára a Mecsekszentkút és a Remeterét között kanyargó, ma Abaligeti útként ismert közterület viseli a hatszoros magyar ralibajnok, Ranga László nevét. A Pro Communitate Emlékéremmel kitüntetett pécsi sportoló éppen tíz évvel ezelőtt, hosszú betegség után hunyt el.

Fotó: rallyworld.hu

A Nagy Csaba alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint a pécsi lakosság körében igen nagy közmegbecsülést élvezett és élvez ma is Ranga László, ezért az önkormányzat azzal tisztelegne élete és munkássága előtt, hogy közterületet nevez el róla. A hatszoros abszolút magyar bajnokot, Eb-futamgyőztest és a Mecsek-rali nyolcszoros győztesét a város már 1994-ben Pro Communitate Emlékéremmel tüntette ki. Tiszteletére a Mecsek-rali főszervezője, Jelen István a halála utáni esztendőben emlékdíjat alapított.

A kiválasztott közterületnek azért került szóba az Abaligeti út, mert Ranga László karrierje során számtalanszor versenyzett maga is e szakaszon. A Mecsekszentkút és a Remeterét közötti szerpentin az 1967 óta rendszeresen megrendezett Mecsek Rali útvonalaként szolgált mindig, s ma is az egyik legkedveltebb része a versenynek.

Ranga László 1957. július 7-én született Pécsett. Tanulmányait a pécsi Széchenyi István Gimnáziumban végezte, ahol érettségi bizonyítvány mellett gépjármű-technikusi oklevelet és szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1975-ben állt munkába a Pécsi Volánnál, ahol autószerelőként nemcsak taxikat, hanem versenyautókat is javítottak. 1976-ban, élve a kínálkozó lehetőséggel, Szuhanyik László navigátora lett, akivel 1978-ban megnyerte a rali túra abszolút- és kategóriabajnokságát.

1979-ben második helyet szereztek, míg 1980-ban ismét a kategória dobogójának legfelső fokára állhattak. Közös karrierjük Ranga katonai behívójával ért véget. Katonaidejének letelte után visszatért a 10 év alatt – a rali és helyi bajnokságok számára – több bajnokot is kinevelő Pécsi Volánba.

1982-ben karrierjének nagy lökést adott, hogy a Pécsi Volántól kapott egy vállalati Zsigulit, melyet barátjával, Buszlauer Jánossal egy bérelt garázsban alakítottak versenyautóvá. A vállalati autó óriási könnyebbséget jelentett, hiszen minden főbb alkatrészt az egyesület fizetett ki. Megközelítőleg egy évet versenyzett Berger Ottó navigálásával, akit ezt követően Kurcz Árpád váltott a jobb oldalon.

1983-ban a kategóriabajnoki címet, majd 1984-ben emellett az abszolút bajnoki címet is megszerezték. 1985-ben Ferjáncz Attila mögött második lett a magyar rali bajnokság abszolútjában és ,,B” csoportjában. Viszont a ,,B12-13″ géposztályban övé lett a bajnoki cím, rali és a gyorsasági szakágban egyaránt, mely eredményeket a következő évben megismételték.

1986-ban meghívást kapott az Ausztriában megrendezett Semperit Ralira, ahol navigátorként ideiglenesen Maksa Imre segítette. 1987-ben Dudás Mihállyal az abszolút bajnoki cím mellett „begyűjtötték” a „B” csoport és a „B12-13” géposztály bajnoki címét, valamint a siker megkoronázásaként Ranga László a gyorsasági szakágban is szerzett két bajnoki címet a „B” csoportban és a „B12-13” géposztályban. Ranga a magyar bajnokságok mellett többször részt vett a szocialista országok nemzetközi bajnokságán, a Béke, Barátság-kupán.

1987-ben új korszak vette kezdetét Ranga László pályafutásában, miután Ferjáncz Attila megkereste a Ranga – Dudás párost, hogy igazoljanak a Novotrade SE-hez, ahol Ferjáncz mellett folytathatták pályafutásukat. Az átigazolás során a legnagyobb változást az jelentette, hogy Ranga László beleülhetett első négykerék-meghajtásos versenyautójába, egy Audi Quattróba, mely rögtön az első két versenyen győzelmet hozott számára. 1989-ben az „A10-11” géposztály második helyezettje, míg 1990-ben az „A” csoportban és az „A10-11” géposztályban is második helyezést ért el. 1991-ben Dudás Mihályt Büki Ernő váltotta a navigátori székben, s ezt követően 1991-ben, 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben „besöpörték” az összes trófeát. Teljesítményét Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Pro Communitate Emlékéremmel ismerte el 1994-ben. 1995-ben az „A” csoport harmadik és az „A8” kategória második helyezését, míg 1996 és 1997-ben „A” csoport „A8” kategória második helyezését érték el. 1998-tól súlyos betegsége miatt Ranga László már nem versenyezhetett, azonban csapatvezetőként újabb két bajnoki címet szerzett. Ekkor már évek óta küzdött a rákkal. Végül, közel 10 év után, a betegség győzött, s a hatszoros bajnok 2001. június 16-án, 43 évesen hunyt el.

Hirdetés

Comments are closed.