Reformokra várnak a britek

Közös akarattal meg lehet őrizni Nagy-Britannia tagságát az Európai Unióban – mondta a német kancellár pénteken Berlinben a brit kormányfővel folytatott megbeszélése után – írja az MTI.

„Európa sokszor bizonyította már, hogy ahol akarat van, ott út is van” – hangsúlyozta Angela Merkel a David Cameronnal közösen tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a brit miniszterelnökkel a hazája “várakozásairól és igényeiről” folytatott tárgyalás “konstruktív, termékeny és a baráti” volt.

Az EU-nak reagálnia kell, ha egy tagállam változást szeretne – tette hozzá a kancellár, kiemelve, hogy Németország építő hozzáállással vesz részt a folyamatban, brit kollegájával pedig megállapodtak abban, hogy “nagyon szorosan” együttműködnek az ügyben.

Angela Merkel elmondta, “nem teljesen lehetetlen”, hogy akár az EU működéséről szóló szerződést is módosítják a brit uniós tagság megtartásáért. A munkaerő szabad áramlásának elvével összefüggő brit aggodalmakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy “az EU nem szociális unió”, és Németországnak is fűződhet érdeke a vonatkozó szabályozás átalakításához.

Ugyanakkor először a tartalomról kell megállapodni, és csak azután lehet szó arról, hogy szerződésmódosítással vagy más jogi megoldással kell formába önteni a megállapodás tartalmát – fűzte hozzá a kancellár.

Kiemelte, hogy a német álláspont szerint a munkaerő szabad áramlásának elvét nem szabad megkérdőjelezni, de a szociális ellátórendszer juttatásaival való visszaélés lehetőségének kiküszöbölésére sor kerülhet intézkedésekre. Ehhez azonban meg kell várni, hogy milyen döntéseket hoz az Európai Bíróság a témával kapcsolatos ügyekben – mondta a német kancellár.

David Cameron hangsúlyozta, hogy az EU-nak és Nagy-Britanniának is az a legjobb, ha az ország a közösség tagja marad, de tekintettel kell lenni a brit lakosság aggodalmaira.

Az aggodalmak eloszlatásához, a brit uniós tagság megtartásához reformokat kell végrehajtani – mondta a brit miniszterelnök, kiemelve, hogy az EU-nak “a hálózatok rugalmasságára van szüksége, és nem a tömbök ridegségére”.

Hozzátette: egyetért a kancellárral abban, hogy előbb a változtatások tartalmáról kell megállapodni, és utána kerülhet napirendre a forma kérdése. “Számomra azonban egyértelmű, hogy a tartalom változtatásokat igényel az uniós szerződésekben” – mondta David Cameron.

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre szóba került Sigmar Gabriel német alkancellár, a Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták elnökének a Bild című lapban pénteken közölt vendégkommentárja, amelyben a politikus a “többsebességű” Európa modellje mellett foglalt állást. Gabriel szerint “egyes tagállamoknak – főleg Franciaországnak és Németországnak” az integráció élére kell állnia, és meg kell adni a lehetőséget arra, hogy más tagállamok a nekik megfelelő ütemben kövessék őket.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy támogatja az alkancellár elképzelését, amely az eurótól a schengeni övezetig az integráció számos területén “a valóságot” írja le.

David Cameron hozzátette: teljes mértékben egyetért a német kancellárral, és úgy véli, hogy éppen ez az eltérő sebességű együttműködés jelenti azt a rugalmasságot, amelyet tovább kell erősíteni az EU-ban.

A brit Konzervatív Párt vezetője két éve jelentette be, hogy ha pártja az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak arról, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon-e.

A konzervatívok váratlan fölénnyel megnyerték a május 7-én tartott parlamenti választásokat, és az új kormány idei törvényalkotási programjába hivatalosan is bekerült a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás törvénytervezete, amelynek megrendezése előtt London európai reformokat kezdeményezne. Cameron ezekről a reformokról egyeztet európai körútján, amelynek részeként pénteken Berlinbe látogatott.

Hirdetés