8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaRendbe teszik a várkastélyt

Rendbe teszik a várkastélyt

Megújul a várkastély a Baranya megyei Szászváron: a 2014 végéig tartó és a turizmus fellendítését célzó beruházásra mintegy 650 millió forintot költenek.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a munkálatok keretében helyreállítják az állami műemlék-együttes főépületét, részlegesen felújítják a korábbi palotaszárnyat és a kaputornyot, konzerválják a középkori falmaradványokat, rekonstruálják a várfallal egybeépült gazdasági ingatlant és régészeti kutatásokat is végeznek.

Az egykor pécsi püspöki rezidenciaként működő, jelenleg használaton kívüli, leromlott állapotú várkastély a felújítást követően korszerű, hagyományos és interaktív installációkkal, háromdimenziós filmélménnyel, tapintható tárlattal, érintőképernyős időszalaggal, és egyebek mellett a várkastély korai állapotát bemutató kronoszkópokkal egész évben várja az látogatókat.

A főépületben kap helyet A boszorkányság kultúrtörténete – Boszorkányüldözés és boszorkányperek a késő középkorban című interaktív kiállítás, és egy középkori játszóházat is létrehoznak.

Az MNV a fejlesztéshez 498,3 millió forintot nyert a Dél-dunántúli Operatív Program pályázatán, 150 millió forintot pedig saját forrásból biztosít.

A vagyonkezelő reméli: a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen nő a várkastély látogatóinak száma, élénkül a térség idegenforgalma, gazdasága, mindez lehetőséget nyújt a munkahelyteremtésre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő