Rendőri vezetők is érintettek lehetnek

Majd’ 20 milliárd forintnyi közbeszerzési megbízást kapott az az MSZP-s pécsi városvezetéssel igencsak jó kapcsolatokat ápoló társaság, a Bayer-Center Építőipari Kft., amelyet még tavaly jelentettek fel csalás gyanújával. Egy újabb feljelentés után pedig rendőri vezetők érintettsége is felmerült – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.

A cég ellen azonban 2011 nyarán tíz egykori alvállalkozó nevében feljelentést az egyik károsult cég vezetője, mert szerintük a fővállalkozó az elvégzett munkák egy részét megalapozatlan kifogásokkal nem fizette ki, ezzel 70 ezer és 130 millió forint közötti károkat okozott nekik – írja a napilap.

Az ügyben különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen el is rendelték a nyomozást. Az eljárással – miután a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kizárást kért – a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot bízták meg. Ez a hatóság azonban hatáskör hiánya miatt az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészségnek adta át december végén.

A főügyészség szóvivője, Fazekas Géza megerősítette: hatásköri illetékesség miatt hozzájuk került át a nyomozás december 27-én, mivel rendőri vezetők érintettsége merült fel ügyben. További részletekkel azonban nem kívánt szolgálni.

Az előzményekhez tartozik, hogy decemberben a Központi Nyomozó Főügyészségen Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával, mert tudomására jutott, hogy a Bayer-Center tevékenységét illetően magasrangú rendőri vezetők is érintettek lehetnek. Mali szerint az ügyeket most összevonták. A polgármester elmondása szerint szerdán újabb dokumentumokat juttat el a főügyészséghez – olvasható a cikkben.

Úgy tudjuk, hogy Mali a feljelentésben egykor az MSZP-tagjaként politizáló országgyűlési képviselőt is megnevezett. A napilap információi szerint a nyomozás során tanúként már meghallgatták a cég egykori telepvezetőjét, aki részletes vallomást tett, s hamarosan újabb tanúk megnevezésére és meghallgatására is sor kerülhet.

Egyébiránt a cég névadója, Bayer József még az alvállalkozók feljelentésének megtétele előtt megvált a cégtől, s azt egy pécsi ügyvédnek, dr. Solymos Vilmos Sándornak adta el. Az üzlet előtt azonban még leszállították a kft. 520 millió forintos törzstőkéjét 40 millióra. A társaság székhelyét pedig áttették Pécsről Budapestre.

Forrás: Magyar Nemzet

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés