Rengeteg áldozatot követelt a kabuli robbantás

Határozottan elítélte az Európai Unió és a NATO szerdán az afgán fővárosban elkövetett robbantásos merényletet, amely a legfrissebb hírek szerint legkevesebb nyolcvan halálos áldozatot követelt.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a “borzalmas támadás” áldozatainak hozzátartozóit, valamint hangsúlyozta, hogy az észak-atlanti szövetség Afganisztán mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben.

A NATO afganisztáni missziója közleményében azt írta: a merénylet rávilágít az afgán nép ellenségeinek barbárságára és bizonyítja, hogy teljesen semmibe veszik a civileket. “A történtek az ellenség álszentségét is demonstrálják, ugyanis miközben azt állítják, hogy kizárólag az afgán és a külföldi biztonsági erőket veszik célba, továbbra is ártatlan afgánokat gyilkolnak” – emelték ki.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője saját maga és az EU nevében is szolidaritásáról biztosította az afgán népet, illetve az áldozatok családját.

Mint közölte, az unió kabuli képviselete kész segítséget nyújtani a robbantás által érintett európai nagykövetségeknek.

Az Európai Unió az afgán hatóságok mellett áll a terrorizmus elleni harc területén, és továbbra is támogatja a békéhez vezető utat és az afgán állami intézmények megfelelő működését, amely kulcsfontosságú az ország stabilitásának megteremtésében – olvasható a brüsszeli közleményben.

Legalább nyolcvan ember meghalt abban a robbantásban, amelyet egy tartálykocsival hajtottak végre ismeretlenek szerdán Kabul diplomáciai negyedében. A sebesültek száma a 350-et is meghaladja.

Hirdetés