5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaRévész: Szent István szobrának helye van

Révész: Szent István szobrának helye van

A Pécsi Hírek szeptember 10-én megjelent számában közöltük a Pécsi Szent István Szobor Felállításáért Alapítvány közhasznúsági jelentését, amelyben dr. Kövecs Ferenc elnök bejelentette a szervezet megszüntetését, mivel nem tudták előteremteni a szoborállításhoz szükséges forrást, s anyagilag is ellehetetlenültek.

A 2001 februárja óta működő alapítvány korábban eredményesen záruló pályázatot írt ki a szobor megalkotására, amelynek felállítása 30 millió forintba kerülne. Mivel a munkálatok csak akkor indulhatnak el, ha a teljes összeg rendelkezésre áll, a szervezet források után nézett.

Kuratóriumunk megállapította, hogy az adott körülmények között a lakosságtól ennek begyűjtése elképzelhetetlen – olvasható a jelentésben. Ezután – mint írják – a pécsi közgyűléstől vártak garanciát, ám tavaly decemberben kiderült: támogatásukra reális lehetőség nincs. Ezt követően kezdeményezték az anyagi ellehetetlenülés előtt álló szervezet megszüntetését.

Pécsnek arra kell törekednie, hogy kezdeményezője legyen egy Szent István-szobor létrehozásának, amely az államalapító király nevét viselő téren kaphatna helyet – mondta el a PécsMa.hu érdeklődésére Révész Mária. A megvalósításhoz szükséges engedélyeket és hozzájárulásokat még be kell szerezni, de ezzel együtt a kulturális bizottság elnökének reményei szerint a következő ciklusban megvalósulhat a szoborállítás.

Megtudtuk: a jelenlegi elképzelések szerint Kodály Zoltán jelenleg a téren álló szobra a róla elnevezendő új hangversenyterem (Pécsi Konferencia- és Koncertközpont) elé kerülne, így itt kapna helyet Szent István király mása. Ezzel szeretnék elkerülni, hogy a nemzeti történelem és kultúra szempontjából két ily fontos személyiség szobra túl közel legyen egymáshoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő