Rezsi: 11,1 százalékos csökkenés

A fűtési szezon kezdetével 11,1 százalékkal csökken a villamos energia, a gáz és a távfűtés ára – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon, a kormánypárti frakciószövetség évadnyitó ülésének helyszínén.

Frakcióvezető-társa, a kereszténydemokrata Harrach Péter arról számolt be, hogy kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, amelyet így a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni.

Rogán Antal azt mondta, az újabb rezsicsökkentés vagy október 15-én, vagy november 1-jén lép hatályba.
A 11,1 százalékos mértéket azzal magyarázta, hogy így csökkenhet a tavaly decemberi árakhoz képest az áram, a gáz és a távhő ára összesen 20 százalékkal idén decemberre.

A sajtótájékoztatón Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról a döntésről számolt be, amely szerint kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, így azt a jövőben nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni, segítve ezzel a kisjövedelmű, gyermekes családokat.

Szavai szerint mindez körülbelül 260 ezer családnak könnyíti majd meg a helyzetét, és ezzel összesen mintegy 50 milliárd forint marad a családok zsebében.

Harrach Péter emellett arról is szólt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is támogatja a családi csődvédelem intézményét, amelyről jelenleg zajlik a tárcák közötti egyeztetés.

Rogán Antal az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy a családi adókedvezményt január 1-jével biztosan kiterjesztik, segítve ezzel az alacsony keresetű családokat. A KDNP javaslata azért jó, mert 260 ezer családnak többletjövedelemmel jár együtt, 110 ezer család esetében pedig “a bruttó jövedelem gyakorlatilag nettóvá válik” – mutatott rá.

Azt is közölte, hogy az úgynevezett gyed extra bevezetése is szóba került a tanácskozáson, ahol a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy dolgozza ki a részletes szabályokat, és a költségvetéssel együtt “hozza vissza” a témát a parlament elé. A garanciális elemeket még ki kell dolgozni – hangsúlyozta. A gyed extra a kismamák munkaerő-piaci visszatérését segítené, lehetővé válna ugyanis, hogy ha a gyed lejárta előtt akarnak munkába állni, akkor akár egy év alatt megkaphassák azt a teljes támogatást, amely a gyed keretében járna – ismertette korábban a frakcióvezető.

Csütörtöki tájékoztatóján végül kijelentette, hogy a visegrádi frakcióülésen személyi kérdésekről nem volt szó. A politikus ezzel kommentálta a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhíreket, amelyeket egyébként találgatásoknak minősített. Jelezte, hogy ez a téma nem a frakció, hanem az elnökség asztalára tartozik.

Rogán Antal a sajtótájékoztató végén közölte, a frakcióülést délután folytatják, egy áramszünet után, amely – mint fogalmazott – “szinte kísértetiesen akkor” történt, amikor a rezsicsökkentés végső számáról megállapodtak.

Hirdetés