Sikerre számítanak a vállalkozások

A hazai mikro- és kisvállalkozások legalább kétharmada arra számít, hogy középtávon sikeres vállalkozásként működik majd – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megrendelésére a Kutatópont által készített országos felmérésből.

A felmérés eredményéről az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a mikrovállalkozások 65-67 százaléka számít sikeres működésre 1-3 éves távlatban, a kisvállalkozásoknál ez az arány 76-82 százalék.

A közlemény idézi Nagy Róbertet, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: a mikrovállalkozásoknál az optimisták aránya alacsonyabb, ami a cégméretből fakadó kockázatokkal, például a tőkehiánnyal, a korlátozott emberi erőforrásokkal magyarázható.

Nagy Róbert elmondta: a kisvállalkozások kiszámíthatóbbnak értékelték a gazdasági környezetet, mint a mikrovállalkozások, ugyanakkor az érdekvédők munkájának hatékonyságát mindkét csoport gyengének minősítette.

A kutatásból az is kiderül, hogy a kisvállalkozások 84 százaléka hajtott végre valamilyen beruházást az elmúlt 5 évben, míg ez a mikrovállalkozások csak 65 százalékára igaz.

A felmérés szerint a bankok csak ritkán ajánlották a hitelekről szóló tárgyalások során az úgynevezett dologi biztosítékok kiváltására a garanciaszervezetek által kínált konstrukciókat.

A kisvállalkozások 28 százaléka, a mikrovállalkozásoknak pedig csak 8 százaléka kapott ajánlatot garanciakonstrukcióra – mondta Nagy Róbert. Hozzátette: fontos, hogy mind a bankok, mind pedig a hiteligénylő vállalkozások tisztában legyenek azzal, hogy a készfizető kezességet biztosító konstrukciók jelentősen megkönnyíthetik a vállalkozások forráshoz jutását.

A Garantiqa arra számít, hogy a következő időszakban emelkedik a mikro- és kisvállalkozások körében a hitelkereslet, ezzel párhuzamosan a garanciakonstrukciók iránti igény is nőhet. Ennek eredményeként a Garantiqa az év végére 380 milliárd forintos garanciaállománnyal számol, ami 18 százalékos emelkedést jelentene éves összevetésben, és a vezérigazgató-helyettes jövőre sem tartja elképzelhetetlennek, hogy kétszámjegyű növekedést érjen el a társaság.

A Garantiqa megbízásából készült országos reprezentatív telefonos kutatás 250 mikro- és 250 kisvállalkozást tartalmazó mintán alapult. A magyarországi mikro-, és kisvállalkozások besorolása a foglalkoztatottak létszáma alapján történt a felmérés során, mikrovállalkozásnak a 10 főnél kevesebb, kisvállalkozásnak az 50 főnél kevesebb, de legalább 10 foglalkoztatottat alkalmazó kiscég minősült.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés