Nyomoznak a lézerközpont ügyei körül

A PTE legnagyobb tulajdonlásával működő Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központ Innovációs Nonprofit Zrt. (DDKKK) gazdálkodásával kapcsolatban sikkasztás, és információink szerint jogosulatlan pénzügyi előnyszerzés gyanújával is nyomoznak. A cég hozta létre a rövid életű lézerközpontot.

A Dél-Dunántúli Kooperációs Kutatási Központot 2000 áprilisában hozta létre a Pécsi Tudományegyetem. E centrum konzorciumi tagjai hozták létre 2007-ben a DDKKK Innovációs Zrt.-t, amelyben 11,6 százalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban, ezzel pedig a legnagyobb hányadot birtokolta a cégben.

A DDKKK 2008-ban egy igen impozáns pályázatot adott be „Fotonika a környezet- és egészségiparban – interdiszciplináris lézer-alkalmazások projekt címmel, amelyre egymilliárd forintos uniós támogatást nyert.

A társaság ellen azonban 2010-ben szabálytalansági eljárást indított a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. mint a szóban forgó pályázat közreműködő szervezete, végül pedig megkezdték a támogatási szerződés felbontását. A MAG akkor azért nem tett feljelentést, mert arról értesült, hogy jogosulatlan gazdasági előnyszerzés gyanúja miatt már akkor nyomoztak a DDKKK körül.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális bűnügyi igazgatósága lapunknak megerősítette, hogy nyomozást folytatnak a társasággal összefüggésben, azt azonban nem közölték, hogy milyen gyanúval.

Mindenesetre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt nyomoz.
Az ügyben megkerestük a Pécsi Tudományegyetemet, s mint kiderült, a társasággal kapcsolatos nyomozásokról nem tudtak, s nem is vettek részt közvetlenül a cég irányításában. Az egyetem annyit azonban tudott, hogy komoly likviditási gondokkal küzdöttek, és elszámolási vitájuk is volt a főbérlőjükkel.

A lézerközpont épületének tulajdonosa azért tette ki albérlőit, mert szerinte a DDKKK közel 200 millió forinttal tartozott neki: részben az elmaradt bérleti díj, részben pedig a házban végrehajtott átalakítások miatt, melyeket szerinte a hozzájárulása nélkül hajtottak végre.

A DDKKK ügyvezetője, Sánta Imre ugyanakkor úgy véli, az uniós pályázatukat is azért nem tudták befejezni, mert bent maradtak a gépeik az épületben, s mikor visszamehettek értük, azokat nem találták meg, s emiatt kell visszafizetniük a már felhasznált támogatási összeget. (A háztulajdonos szerint éppen ő tett feljelentést lopás és betörés miatt.)

A társasággal szemben pedig el is indult a felszámolás idén februárban. Ennek során nagyjából 200 millió forintot érő műszereket tudnak majd értékesíteni, s első körben az államnak kell jótállnia a társaságnak.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés