Siklóson más adhatja majd a távhőt

Újabb településen veszi át a távhőszolgáltatási feladatokat a Veolia-csoport, a Veolia Energia Magyarország Zrt. és Siklós Város Önkormányzatának képviselői által szeptember 27-én aláírt szerződés értelmében. A megállapodás szerint az erre kiírt koncessziós beszerzési pályázaton nyertes Veolia Energia Magyarország Zrt. egy új koncessziós társaságot hoz létre, amely – a szükséges működési engedélyek megszerzését követően – egyszerre felel majd a távhőtermelési és távhőszolgáltatási feladatokért Siklóson az elkövetkező 25 évben.

A dél-dunántúli városban eddig összesen 1058 háztartás csatlakozott a távhőhálózatra, amelyek mellett 15 intézményi partner távhőellátásáról is gondoskodni fog a szolgáltató. „Eddigi gyakorlatunknak megfelelően Siklóson is arra törekszünk, hogy üzembiztos, hatékony és környezetkímélő távhőszolgáltató rendszert működtessünk, az ügyfeleink minél nagyobb megelégedettsége mellett. Ennek jegyében a következő időszakban számos pozitív változást fognak tapasztalni a városban élők. Bevezetjük az online ügyfélszolgálatot és az elektronikus számlázás lehetőségét. Emellett beruházások indulnak a hőtermelés hatásfokának és energiahatékonyságának további javítása, valamint az üzembiztonság növelése és a meglévő mérés alapú elszámolás fejlesztése érdekében” – mondta el Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi igazgatója.

A legnagyobb változást pedig az jelentheti, hogy néhány éven belül Siklós távhőellátó-rendszere is megújuló energiaforrásokra állhat át. Így már folyik annak a tervezése, hogy a jelenlegi földgáztüzelés helyett geotermikus energiaforrás hasznosítására térjenek át a városban. Ez egyszerre fogja mérsékelni a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását Siklóson, valamint teszi lehetővé, hogy a város hőenergia-ellátása teljesen független legyen a külföldről származó energiahordozóktól.

A Veolia Energia Magyarország Zrt-ről: A Veolia Energia Magyarország Zrt. több mint 20 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője, önkormányzati és közületi szerződésállományának meghatározó része – például a pécsi, dorogi, esztergomi vagy tatai lakossági és intézményi távhőszolgáltatás – a 2020-as évekbe nyúlik előre. A társaság 2013 folyamán stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával.

A vállalatcsoport jelenleg közel 740 főt foglalkoztat, országosan több mint 250 üzemeltetett telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2015-ben 46,6, 2016-ban pedig 52,8 milliárd forint volt. A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. Emellett a magyarországi Veolia-csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban immár 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte a vállalat további 109 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termel hőenergiát. Az országos kiterjedésű cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari outsourcing is.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése meghaladja a 6400 terajoule-t, és évente több mint 500 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy mára 42 gázmotorból álló, összesen 65 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet. A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi üzletágának hat egységében (a Pannonpower pécsi erőműve, a Dorogi Erőmű, a Kőbányahő Kft., a debreceni és nyíregyházi erőművek, valamint a szakolyi DBM Zrt.) magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát – biomasszát – felhasználó blokkok működnek, ezzel is tükrözve a cégcsoport környezetbarát energiatermelés iránti elkötelezettségét.

Hirdetés