7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaSok közmunkásból lesz köztisztviselő

Sok közmunkásból lesz köztisztviselő

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz – írja az MTI.

A kabinet képviselője erről az M1 aktuális hírcsatornának nyilatkozva beszélt, hangsúlyozva, hogy ennek fordítottját a jogszabályok egyértelműen tiltják, vagyis közfoglalkoztatottat nem lehet olyan munkakörben foglalkoztatni, ahol közalkalmazottak vagy köz-, illetve kormánytisztviselők is dolgoznak.

Czomba Sándor emellett megerősítette, hogy a gazdasági növekedés, a kereslet bővülése és az alacsony infláció teszi lehetővé a reálbérek közel 4 százalékos növekedését. A bérek alakulására szintén kedvezően hatott a munkahelyvédelmi akcióterv, az adó- és járulékrendszer átalakítása, valamint a sokféle foglalkoztatási támogatás – fűzte hozzá.

Az államtitkár külön kitért a versenyszektor kedvező helyzetére, ahol 45 ezerrel nőtt a foglalkoztatotti létszám, az itt mért reáljövedelmek pedig majd 5 százalékkal emelkedtek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő