Sok tízmillióba kerülhet a bazilika bemutatása

Az Ítélőtábla mellett 2008-ban megtalált régészeti emlék bemutathatóvá tételét javasolja a szakma, ugyanakkor mindez óvatos becslések szerint is több tízmillióval megemeli az eredetileg a területre tervezett irodaház építési költségeit.

Fotó: Müller Andrea

Az egyik, a hazai piacon is tevékenykedő biztosítócég már évekkel ezelőtt elindította volna az építkezést, amelynek érdekében meg is kezdték a terület régészeti feltárását a 2007-es esztendőben. Az elsődleges vizsgálatok után a szakemberek úgy döntöttek, hogy a teljes területet át kell kutatniuk, s mint kiderült: nem hiába dolgoztak az ásatáson a régészek.

A korábban parkolóként üzemelő terület alatt ugyanis egy rendkívül jelentős római kori épület romjait, a törvénykezésnek is otthont adó, vásárcsarnokként is funkcionáló bazilika falait tárták fel. A tavaly befejeződött ásatások során egy 55,5 méter hosszú és 28 méter széles, háromhajós épületet tártak fel, amelynek egyes falai is egészen jó állapotban maradtak fenn.
Az ásatásvezető régész, Tóth Zsolt szerint a feltárt maradványok azért is különlegesek, mert az egykori város méretéhez képest – ami egy négyszer négyszáz méteres fallal körül vett terület volt – meglehetősen nagynak mondható a bazilika. Mint mondta, Sopianae fóruma mellett húzták fel az épültet, amelynek építészeti megoldásai egyediek, s e tekintetben a legközelebbi párhuzam a Trierben található Constantin-bazilika, amely császári trónteremként is funkcionált.

Egyelőre azonban bizonytalan, hogy a nagyközönség számára látható lesz-e az örökség, hiszen a romok sorsát illetően két lehetőség adott: a befektető eláll a beruházástól és visszatemeti a feltárt részt, illetve úgy építi fel a tervezett irodaházát, hogy azzal együtt az emlékeket is bemutatja.

Tóth szerint a beruházó nem zárkózik el ez utóbbi lehetőségtől, de ehhez pénz kell, hiszen például mélygarázst nem építhetnek, a parkolás megoldása, valamint a romok konzerválása is többletköltséggel jár. Azt ellenben nem kívánta megbecsülni, hogy ez mennyit is jelent, ugyanakkor más források szerint több tízmilliós pluszt okoz mindez.

Megkerestük a telek tulajdonosát is, ám lapzártánkig nem reagáltak képviselőik azt firtató kérdésünkre, mihez is kezdenek a fejlemények tudatában.

Hirdetés