Súlyos összegek füzetért, színes ceruzákért

Bár sem a tankönyvpiacon, sem a tanszerek esetében nem volt jelentős drágulás, idén is súlyos tízezrekért kell gyermekenként a szülőknek zsebükbe nyúlniuk, hogy nyugodt szívvel indíthassák el a kisebb-nagyobb nebulót a szeptemberi iskolakezdésre. Körképünkben arra kerestük a választ, mi, hol, mennyibe kerül?

Bár első pillantásra nem gondolnánk, minden bizonnyal idén is a tankönyvek megvásárlása jelenti az iskolakezdés anyagilag legfájdalmasabb pontját a szülőknek. Míg ugyanis a tankönyvcsomagok ára legtöbb esetben megáll tízezer forint körül, az egyes tárgyakhoz külön is vásároltathatnak munkafüzeteket, tankönyveket a szaktanárok. Ezek főleg az idegen nyelvű, külföldön nyomott példányok esetében jelenthetnek akár plusz ötezer forintos kiadást, példányonként.

Csak tanszerekre is húsz-harmincezer forintot költ a legtöbb család gyermekenként. Színes ceruzákat, tollat, füzetet ugyanis minden évben, de a hátizsákot, tolltartót és tornafelszerelést is legalább két-háromévente cserélni kell egy átlagos gyermek esetében, főként, ha nem minőségi az adott árucikk.

Sokunk ugyanis rákényszerül, hogy mindenből a legolcsóbbat vegye meg az iskolakezdés előtti hajrában. Mivel legtöbben augusztus végére hagyják a bevásárlást, amikor amúgy is soványabb az erszény, több fogy a bóvliból is – tudjuk meg az egyik nagyáruház eladójától.

Egy belvárosi, táskákat forgalmazó üzlet tulajdonosa azt mondja: készletében van az egy-kétezer forintos távol-keleti, „harmatgyenge” darabból is, mégis, akár hitelre is odaadja a strapabíró darabokat a betérőknek. Míg egy egyszerű műanyagzsák ugyanis maximum két évig bírja, addig egy 6-10 ezer forintos hátizsákra akár életfogytig tartó garanciát is ad a gyártó.

Ugyanez igaz a tolltartókra, mappákra is: a felcicomázott, rajz- vagy játékfilmhősökkel ékesített darabok ott repednek szét, ahol nem is várnánk, míg egy nívósabb darab évekig húzza.

A füzeteken is egyszerűen spórolhatunk, hiszen ránézésre látszik, melyik foszlik szét, lesz szamárfüles napok alatt, s melyik képviseli az egészséges arany középutat a minőség és az ár tekintetében.

A törvények értelmében ugyanakkor valamennyit faraghatnak a végösszegen a rászorulók, hiszen ingyenesen kaphat tankönyvet minden olyan tanuló, aki tartósan beteg, fogyatékkal él, vagy halmozottan fogyatékos, pszichés fejlődési zavarai vannak.

Grátisz a könyv akkor is, ha a diák három- vagy többgyermekes családban él, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, illetve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap. Az iskolakezdési támogatást a munkáltatók természetbeni és egyéb béren kívüli juttatásként nyújthatják a munkavállalóknak, ennek mértéke évi 22.500 forint lehet.

Hirdetés