Szabad pálinkafőzéshez ragaszkodnak

A Fidesz ragaszkodik a szabad pálinkafőzéshez, ezért azt várja a májusban megalakuló új kormánytól, hogy találja meg a megfelelő jogi megoldást a hungarikumok megvédésére – közölte a kormánypárt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Hoppál Péter felháborítónak nevezte az Európai Unió bíróságának múlt csütörtöki ítéletét, amelyben azt állapította meg, hogy ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentességére vonatkozó magyar szabályozás, amely szerint évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehet főzni, főzetni.

“Ha kell, törvényt is alkotunk a pálinka védelmében” – jelentette ki erre válaszul a Fidesz szóvivője, hangsúlyozva: “a magyar pálinka a kultúránk része, elválaszthatatlan a hagyományainktól”. A cél az, hogy a magyar pálinka az ország “agrárvezérterméke”, világmárka legyen – tette hozzá.

Hoppál Péter szerint az EU bíróságának döntése legalább olyan ostoba, a nemzeti érdekeket semmibe vevő és életszerűtlen, mint a magyar akáccal kapcsolatos uniós álláspont. Ugyanis “az EU elkezdte üldözni a magyar akácfát” is, miközben a hazai faállomány egyharmada akác, a kiváló magyar méz felét is ezek a fák adják. A Fidesz azonban ebben az ügyben is kiáll a nemzeti értékekért, így már májusban hungarikummá nyilváníthatják az akácot és az akácmézet, ami megnyugtató védelmet ad – mondta.

A Fidesz azt várja a májusban megalakuló új kabinettől, hogy ha kell, “menjen el akár a falig is” a nemzeti érdekek, a hungarikumok védelme érdekében – közölte a szóvivő.

A Fidesz-KDNP a májusi európai parlamenti (EP-) választáson induló jelöltjeit is arra bátorította, álljanak ki a magyar értékekért, érdekekért, amit mindannyian vállaltak – mondta, úgy fogalmazva: “nem kérünk több jogot Magyarországnak és a magyar ügyeknek, mint bármelyik más tagállam, de ami jár nekünk, ahhoz ragaszkodunk”.

Hoppál Péter megjegyezte, a szocialisták azonnal “örömködtek” azon, hogy “elmeszelték” a magyar pálinkát az EU-ban, ami mutatja, a baloldal Magyarországon és Brüsszelben is képes a magyar érdekekkel szembefordulni.

A végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó visszafizetéséről szóló bírósági ítéletet a szóvivő kérdésre úgy kommentálta: a “pofátlan végkielégítések szocialista gyakorlatának” véget kellett vetni, ami ezzel a jogszabállyal sikerült. Emlékeztetett egyúttal, hogy – az Alkotmánybíróság döntése után – a különadótörvényt módosították, 75 százalékra csökkentve az adó mértékét. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha korábbi, még a 98 százalékos mértékkel sújtott végkielégítéses ügyek egyenként bíróság elé kerülnek, és nyertes perek lesznek, akkor az érintettek visszakapják a pénzt.

A parlamentből távozó képviselők végkielégítése ügyében azt mondta: a pénzt mindenki a saját belátása szerint használja, de örül annak, ha van, aki már most úgy dönt, hogy az egész összegről vagy annak egy részéről lemond a társadalmi szolidaritás jegyében. Központi előírás azonban nincs az ügyben – tájékoztatott.

Azzal kapcsolatban, hogy februárban 8,1 százalékkal nőtt az ipari termelés mennyisége, a szóvivő úgy értékelt: ez az adat is azt támasztja alá, hogy az elvégzett munka megtérül, és hogy Magyarország valóban jobban teljesít.

Hoppál Pétertől emellett azt is megkérdezték, hogy Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta: kizárólag uniós pénzből lehet majd fedezni az energetikai beruházásokat és eszközpótlásokat, mert a víz-, a szennyvíz-, a távhő- és más közszolgáltató vállalatok államosításával, a hatósági árszabályozással és a cégek nonprofittá tételével nem marad pénz az egyéb kiadásokra. A Fidesz szóvivője ezt úgy kommentálta: a rezsicsökkentés fenntartható, sőt úgy tűnik, folytatható is, ezért “semmiképpen nem aggódnék”.

Hoppál Pétert faggatták továbbá arról, hogy sajtóhírek szerint a politikus oktatási államtitkár lehet az új kormányban. A szóvivő úgy reagált: a kormányalakítás joga Orbán Viktor miniszterelnöké, aki még nem folytatott vele hivatalos tárgyalást.

Hirdetés