7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaSzabály készül a terek összepiszkolása ellen

Szabály készül a terek összepiszkolása ellen

Nem kellett sok időnek eltelnie, s máris előfordult többször, hogy olaj-, üdítő- és egyéb foltoktól kellett megtisztítani Pécs vadonatúj köztereit. Az okozókat legtöbb esetben a nagyobb kitelepülős rendezvényeken italt, ételt kínáló árusok között kellett keresni. Ennek az áldatlan állapotnak vetne véget a városvezetés.

Mint az a Páva Zsolt polgármester által jegyzett városházi előterjesztésből kiderül, a közterületi nagy rendezvények mellett, illetve azokkal együtt rendkívüli módon megnőttek a közterületi vendéglátást magukban foglaló kitelepülések.

A javarészt pozitív tapasztalatok mellett azonban van ok aggodalomra is.

A közterület-kezelő Pécs Holding Zrt. jelezte, hogy az egyes nagy rendezvények esetén, illetve az új közterekre történt vendéglátói kitelepülések alkalmával az új burkolatok oly mértékben szennyeződtek el, illetve rongálódtak meg a használat során, amelyeket nem, vagy csak tetemes költséggel lehet eltávolítani, nem beszélve ennek városképet romboló hatásáról.

A társaság azonban eddig nem írhatott elő olyan szabályokat a rendezvények szervezőinek és a kitelepülő használóknak, amelyekkel a térburkolatok és az egyéb közterületi berendezések állapotát meg lehet védeni, a károkozást meg lehet gátolni, illetve az esetleges károk megtérítését el lehet érni.

A készülő módosítás lényege, hogy a Pécs Holding Zrt. előírhatna olyan konkrét szabályokat, amelyekkel az adott közterület burkolatát és egyéb berendezését meg lehetne védeni (megfelelő takarás, védőburkolatok és lezárások).

Emellett az olyan tevékenységeknél, ahol fennáll a burkolatok és egyéb berendezések sérülésének, szennyeződésének veszélye, ott a használati értékhez és a használathoz mért arányos óvadékot állapíthat meg a rendező, vagy az egyéb használó számára.

A javasolt szabályozás lehetővé tenné, hogy bizonyos közterületi berendezések védelmére speciálisan erre rendszeresített védőeszközök alkalmazását és igénybevételét tegyék kötelezővé a közterület-használók számára. A módosító javaslatok között szerepel az is, hogy ezen kezelői utasítások betartását a káresemények elkerülése érdekében a Pécs Holding Zrt. folyamatosan ellenőrzi is.

A Pécs Holding Zrt. a rendelet hatálya alá tartozó két közterület-használat díjtételének emelésére is javaslatot tett, az ezekre irányuló kereslet növekedése és saját költségeinek fedezete érdekében. A mobil árusítás további növekedésének visszafogása is benne van a közel száz százalékos díjnövekedési javaslatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő