Szalámitolvajokat fogtak

Közúti ellenőrzés során fogták el a komlói rendőrök a tolvajokat, akik élelmiszert loptak.

A Komlói Rendőrkapitányság mágocsi körzeti megbízottja és járőrei 2014. július 3-án éjszaka fél egykor Mágocson közlekedési ellenőrzés alá vontak egy arra közlekedő személygépkocsit, annak vezetőjét és a jármű utasait. A gépjármű átvizsgálása során a csomagtartóból kartondobozba csomagolt szalámik és szalámi belek kerültek elő.

Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy a talált élelmiszereket az éjszaka folyamán a három személy egy közeli húsüzemből lopta el.

A három férfit a helyszínen elfogták, előállították. Kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték. Elmondták, hogy a gépkocsijukban szállított létrát az üzembe történő bejutáshoz használták. Ezzel együtt a lopott árut, valamint elkövetéshez használt eszközöket a rendőrök lefoglalták.

A gyanúsítottakkal szemben a Komlói Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást – írja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés