Szándékos a félremagyarázás

A Fidesz arra kéri az ellenzéket, hogy “fejezze be a hisztériakeltést és a kisajátításról szóló törvénymódosítási javaslat szándékos félremagyarázását”, mivel “senki senkinek a lakóházát nem kívánja elvenni”.

A nagyobbik kormánypárt frakciója hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: mások házának az államosítása csak a baloldalnak jut eszébe. Hangsúlyozzák: a kisajátítási eljárás évtizedek óta létező kivételes eljárás, amikor közérdekből, zömében állami vagy önkormányzati ingatlant kártalanítás fejében az állam megvásárol. Ezen a György István (Fidesz) által benyújtott törvényjavaslat sem változtat.

Ismertetik: az elmúlt években több alkalommal is előfordult, hogy fontos beruházások során a zavaros tulajdonosi háttér miatt jelentős csúszás következett be, amely súlyos károkat okozott az államnak és így a magyar adófizetőknek. A javaslat csupán az ilyen esetekre kíván megoldási lehetőséget nyújtani – zárul a közlemény.

Hétfőn az MSZP és a DK is tiltakozott a kisajátítási törvény tervezett módosítása ellen, amely az ellenzéki pártok szerint lehetővé tenné, hogy bárki lakását elrekvirálhaják és ezzel megszűnne a magántulajdon biztonsá

Hirdetés