Szárnyal a Mecsek Füszért Zrt.

A Mecsek Füszért Zrt. a Coop Csoport egyik meghatározó tagja, és a Baranya megyei kereskedelmi cégek között a vezető helyen áll – mondta Nagy Lajosné, a társaság kereskedelmi vezérigazgatója az MTI-nek a Coop Rally pécsi állomásán.

hirdetés

A Mecsek Füszért Zrt. a múlt évben valamivel több mint 30 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami mintegy 3 milliárd forinttal, mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző évi árbevételt – közölte a kereskedelmi vezérigazgató. Hozzátette: az árbevétel-növekedést a társaság jórészt akvizícóinak köszönheti, ugyanis megvásárolt többek között 7 Match, valamint 2 Profi üzletet a múlt évben, így a kereskedelemből származó bevételből a kiskereskedelmi tevékenység már 52 százalékkal részesedik.
A Mecsek Füszért Zrt. a Dunántúl szinte valamennyi megyéjében jelen van, összesen 10 megyében és Budapesten tevékenykedik. A cégnek 180 kiskereskedelmi egysége, üzlete van.

A kereskedelmi vezérigazgató beszélt arról is, hogy a cég üzleteinek polcain több mint 80 százalékban magyar áruk találhatók. A legjelentősebb beszállító a múlt évben a Bonafarm Cégcsoport tagjai voltak, akiktől több mint 1,5 milliárd forint értékű árut vásároltak, főleg  a Picktől és a Sole-Mizótól. Emellett a helyi és regionális beszállító partnerekkel is szoros a kapcsolatuk, mivel egy-egy kisebb térségben ezek látják el áruval, elsősorban zöldséggel, hússal és húskészítménnyel a Mecsek Füszért Zrt. boltjait. A szóban forgó beszállítóknak a friss áru forgalmon belül mintegy 10-15 százalék a részesedésük.