11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaSzavaznak a melegek házasságáról

Szavaznak a melegek házasságáról

Írországban péntek reggel népszavazás kezdődött az azonos neműek házasságának legalizálásáról.

Minden utolsó közvélemény-kutatási eredmény szerint az igennel szavazók aránya legalább 60 százalék lesz. Több kormányzati tisztségviselő és jogvédő aktivista arra figyelmeztetett azonban, hogy az írországi referendumok történetének tanulságai alapján meglepő eredmény is születhet. Megítélésük szerint ahhoz, hogy valóban az igenek győzzenek, kulcsfontosságú a nagy részvételi arány, különösen a fiatalok körében, közülük viszont általában csak kevesen élnek szavazati jogukkal. Az országban domináns vallásnak, a katolicizmusnak az egyházi vezetői az intézkedés elutasítására szólították fel az embereket.

Enda Kenny kormányfő arra buzdította az ország 3,2 millió választópolgárát csütörtökön, hogy „írjanak történelmet”, és a világ első nemzeteként szavazzák meg az azonos neműek házasságának legalizálását. Az ezt lehetővé tévő alkotmánymódosítás jóváhagyása szavai szerint olyan „áttörést” jelentene az ír polgári jogok terén, amit a melegek és leszbikusok generációkon át el sem tudtak volna képzelni.

A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint 22 óráig várják a szavazókat, az eredmény közzététele szombat délutánra várható.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő