11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaSzélesítik az M0-ást

Szélesítik az M0-ást

A bal pálya kiépítésével kétszer három sávossá bővítik az M0-s autóút M1-es és M7-es autópálya közti 2,7 kilométeres szakaszát, a munka májusban kezdődik – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.

A tavaly befejeződött korszerűsítés során az M0 autóút az M7-es és az M5-ös autópálya között, több mint 27 kilométeren mindkét irányban három-három forgalmi sávossá vált, egy-egy leállósávval kiegészítve. A bővítés véget vetett a mindennapos forgalmi dugóknak, és a balesetek is számottevően csökkentek – olvasható a közleményben.

A bővítés az M1-es és az M7-es autópálya között elmaradt. Ennek az az oka, hogy ezt a munkát a Tópark projekt beruházója vállalta. A válság miatt azonban leállt a beruházás, így elmaradt az autópálya szélesítése is. Ezt pótolja most a NIF.

A közlemény szerint a meglévő 2×2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével 2×3 sávot és egy leálló sávot alakít ki a társaság. A beruházás 2015 őszére fejeződik be, ekkortól az M3-as és Győr irányába is három forgalmi sávot és egy leálló sávot használhatnak az autósok. A projekt keretében a bal pálya befejezését követően a jobb pályát is újraaszfaltozzák.

A projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával valósul meg. A kivitelezésre kiírt közbeszerzésre két ajánlat érkezett, a pályázók közül a legalacsonyabb árat adó Betonútépítő Zrt. végzi el a munkát, nettó 6 milliárd 74 millió forintért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő