Szentivánéj a Balokány ligetben

Bár lógott az eső lába, de végül csak nem mosta el a Balokány-béli szentivánéji rendezvényt. Nem bánták meg, akik kedden kilátogattak a ligetbe, hiszen varázslatos program várta őket „Pécs zöld szívében”. A rendezők azt remélik, sikerült egy újabb maroknyi emberrel megismertetniük és megszerettetniük a ligetet, akik aztán a nyár folyamán más programokra is ellátogatnak majd oda.

Ritka és feledhetetlen élményt nyújtott a szentivánéji programra látogatóknak az, amikor egyszerre tucatnyi sámándobos zenéje csendült fel a Balokány-ligetben. E misztikus hangulatban kicsik és nagyok egyaránt találhattak maguknak tetsző elfoglaltságot: lehetett íjjal és nyíllal célba lőni, karikákkal célba dobni, gólyalábon egyensúlyozni, aki pedig kedvet kapott, papírhajókat és úszómécseseket készíthetett, amelyeket aztán a tó vizére eresztettek.

– Tartalmas órákat tölthettek együtt azok, akik a nem túl jó idő ellenére kilátogattak a Balokányba – mondja a főszervező Ifjúsági Unió Pécs elnöke, Háber János. – Szeretem nézni, amikor például a szülők a gyerekeikkel együtt leülnek papírhajót hajtogatni, és végre türelmesen, egymásra odafigyelve töltik a szabadidejüket. A mai programunknak épp ez volt az egyik legfőbb célja: a természet ölén, nyugalomban kiszakadni a hétköznapok körforgásából.

Az est legnagyobb attrakciója kétségkívül a tűzugrás volt. Egy fiatal pécsi pár kimondottan emiatt látogatott el a ligetbe. Azt mondják, szívesen vettek részt az előző években is szentivánéji rendezvényeken más pécsi helyszíneken, és örültek, hogy az idén az internetek rábukkantak a Balokány-béli programra is. Elmondásuk szerint egyikük még sosem járt a ligetben, de – mivel az nagyon tetszik nekik – legközelebb is szívesen kilátogatnak majd oda.

A pécsi Balokány és a Pepita Kultúrtér számtalan izgalmas programnak ad otthont a nyáron is. Várhatóan július közepén nyit meg az új közösségi kávézó, ahol nemcsak az árak lesznek barátságosak, hanem a körülmények is: a liget fái alatt, kávét kortyolgatva az ott létrehozandó olvasósarok könyveit, folyóiratait lehet majd bújni, miközben a legkisebbek a nekik kialakított játszókuckóban foglalhatják el magukat.

Augusztus 11-e és 15-e között nyári napközis tábort tartanak a ligetben. A Lurkó Kalandtáborba nyolc és tizenkét év közötti gyerekeket várnak, akik szívesen ismerkednek meg a Balokány sokszínű élővilágával, és akik szeretnek barkácsolni, kirándulni, sportolni. A tábor egyik leghívogatóbb része az lesz, amikor a résztvevők bepillantást nyerhetnek a zsonglőrködés világába, sőt, hozzáértők segítségével ki is próbálhatják, meg is tanulhatják annak trükkjeit.

A Balokány-liget és a Pepita Kultúrtér programjairól – amelyek egyébként néhány kivétellel mind ingyenesek – a facebook.com/pepita.kulturter oldal ad folyamatos felvilágosítást.

Az, hogy „Pécs zöld szívében” ennyiféle rendezvény valósulhat meg, annak köszönhető, hogy a város civil szervezetei néhány évvel ezelőtt széleskörű összefogásba kezdtek: önkéntes munkával rendbehozták a hosszú évekig elvadult ligetet, majd pályázatot nyújtottak be az egykori Pepita diszkó renoválására. Az Új Széchenyi Terv, azon belül is a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében több mint 40 millió forintnyi támogatást nyertek el, amelynek segítségével megújulhatott a Pepita. A projekt élére a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület állt, konzorciumi partnere Pécs Megyei Jogú Város.

Hirdetés