5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaSzerdán újabb lehűlés

Szerdán újabb lehűlés

Hétfőn az ország déli felén derült vagy gyengén felhős, csapadékmentes idő várható, de az északi tájakon átmenetileg erősen felhős időszakok is lesznek, és egy-egy zápor is lehet. Gyenge, illetve mérsékelt lesz a változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 32 fok között várható. Késő estére 18, 25 fok közé hűl le a levegő.

Kedden eleinte derült, napos idő várható, majd egy érkező gyenge hidegfront miatt napközben északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Főként nyugaton, északnyugaton, északon számíthatunk záporr, néhol egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán napközben általában felhős idő valószínű inkább kevesebb, mint több napsütéssel, majd estétől északnyugat felől fokozatosan kiderül az ég. Elszórtan záporeső előfordulhat, kis valószínűséggel esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 29 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő