Szombaton vesznek végső búcsút Németh Bélától

Németh Béla, a Pécsi Diagnosztikai Központ alapítója és ügyvezető igazgatója életének 55. évében hosszú küzdelmes betegségben 2011. december 05-én elhunyt.

hirdetés

A kaposvári születésű, Pécsett bölcsész tanári diplomát szerzett legnemesebb értelemben vett vállalkozó kitűnő szervezőkészségét korán kihasználva érte el kezdeti üzleti sikereit, különböző területeken kamatoztatva képességeit az újság kiadástól a reklámon át az utazás-szervezésig.

1992-ben vett fordulatot az élete, amikor társaival megalapította a később Pécsi Diagnosztikai Központként működő egészségügyi vállalkozást, amelynek 19 éven át volt a vezetője.

A létrehozásban egyedülálló volt a teljes mértékig magyar tulajdonlás, és az összetételben a kiegyensúlyozottság: non-profit egyetemi alapítványok és magánszemélyek fele-fele arányú részvételével.

Felnőtt a feladathoz, közben a SOTE-n egészségügyi menedzseri diplomát is szerzett. Mindig érzékeny volt az újra és progresszívre, elfogadta és magáévá tette az orvos-szakmai szempontokat, és bátorsággal valamint eredeti kreatív ötletekkel irányította a céget, közben több 100 milliós kutatás-fejlesztési pályázatok megvalósítójaként.

Vezetése alatt vált a PDK az egyik legtermékenyebb hazai klinikai idegtudományi kutatások valamint doktori képzések helyszínévé, hozta létre a legjobb műszerparkot egy CT és két MR (köztük az egyik a kutatásokat megalapozó nagy térerejű 3 Teslás ) berendezéssel. Küldetését, a betegek javának szolgálatát sohasem vesztette szem elől. Diagnosztikus tevékenységével a központ évente hozzávetőleg 40.000 beteg gyógyulását segíti.

Betegsége idején a másokat segítő életszemlélete még inkább megerősödött, sorstársaiért áldozatra kész mecénás is vált belőle.

Igazi életművének a Diagnosztikai Központot tekintette, a legnehezebb és válságos időkben is mindent megtett sikeres működéséért. Tevékenysége elismeréséül a Pécsi Orvostudományi Egyetem szenátorává fogadta, az oktatási kormányzat pedig 2008-ban Kármán Tódor díjjal jutalmazta.

Munkaadóként több mint félszáz dolgozónak biztosított munkát és megélhetést, meleg emberi viszonyulással.

Hiánya hatalmas, emléke múlhatatlan.

A Neuro CT Pécsi Diagnosztikai Központ KFT és a Pécsi Idegtudományi Képalkotó Konzorcium munkatársai 2011.december 10-én szombaton a Pécs Belvárosi templom (Széchenyi tér) altemplomában reggel 9 órától róják le kegyeletüket. Végső búcsút a 10 órakor kezdődő gyászmisén vesznek tőle. A helyszín adottságai miatt koszorúk elhelyezésére nincs mód, így a hozzátartozók azt kérik, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon.