10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaSztrájk a Sparnál?

Sztrájk a Sparnál?

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) sztrájkbizottságot alakított a Spar Magyarország Kft.-nél a gépjárművezetők bérkövetelésének érvényesítése érdekében, emellett bíróságon kérte a cégnél 2012 július 1-jén kötött, azóta hatályos kollektív szerződés érvénytelenítését – jelentette be Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A Sparnál az MTI-vel azt közölték, hogy készek az egyeztetésre a szakszervezettel.

Bubenkó Csaba elmondta: az érvénytelenítést feltűnő értékaránytalanságra, valamint a jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva akarják elérni.

Bérkövetelésüket nyolc pontban fogalmazták meg, és erről konzultációt kezdeményeztek a cégnél a hónap végéig három időpontra. A sztrájk időpontjáról később döntenek – tette hozzá.

A KDFSZ a tárgyaló asztalnál szeretne korrekt és tisztességes megállapodást elérni – hangsúlyozta az elnök.

Bubenkó Csaba ismertette: azt követelik, hogy a Sparnál alkalmazott gépjárművezetők alapbérét egységesen emelje meg a munkáltató olyan mértékben, hogy nettó 200 ezer forintot kapjanak kézhez a sofőrök. Ehhez bruttó 300 ezer forintra lenne szükség.

Kifejtette: jelenleg a gépjárművezetők fizetésében az alapbéren felül, átlagban a jövedelem kétharmadát kitevő üzemanyag-megtakarításért járó összeg is szerepel, amely rendkívüli hektikusan alakul. Az elért üzemanyag-megtakarítást a járművezetőn kívül álló okok – például a kocsi műszaki állapota, az elektronikus útdíj bevezetése óta pedig előre rögzített útvonalon történő közlekedés – is befolyásolják.

Követelik továbbá, hogy a munkáltató vállaljon utazási költségtérítést a lakóhely és a munkahely közötti útra, fizessen havi 10 ezer forint értékű Erzsébet utalványt, vizsgálják felül a szakszervezet bevonásával az üzemanyag-megtakarítás feltételeit az igazságtalanságok kiküszöbölésére, például a ténylegesen járó üzemanyag-megtakarításból ne lehessen levonni a betegállomány ideje miatt – mondta Bubenkó Csaba.

A követelések között szerepel a munkáltató és a szakszervezet közötti korrekt együttműködés kialakítása, amely többi között abban nyilvánulhatna meg, hogy bírósági döntés nélkül is megadja a munkáltató a munkavállalói érdekképviseletnek a kért munkaügyi információkat – tette hozzá az elnök.

Bubenkó Csaba ismertette: követelik, a Spar tegye lehetővé, hogy a munkaadó „kísérője” nélkül végezhessék érdekképviseleti tevékenységüket a cégnél. Továbbá szüntesse meg a cég azt a törvénytelen gyakorlatot, hogy munkaszüneti napot követően nem vehet ki a gépjárművezető a szabadságát, illetve a Munka törvénykönyvében rögzítettek alapján időben adják ki a munkaidő-beosztást. Jelenleg a gépjárművezetők a váltótárstól az érkezés idejéről és helyéről sms-ben kapott üzenet alapján oldják meg a műszakváltást.
A KDFSZ elnöke szerint a Spar gépjárművezetőinél a munkaidő mérése is gondot jelent, mivel a tachograf adatait veszik figyelembe, viszont ezen túl is van munkával összefüggő teendő.

Nyitrai Károly, a KDFSZ jogi képviselője elmondta, hogy a Sparnál 2012. július 1-jén kötött kollektív szerződést bíróságon megtámadták, kérték az érvénytelenítését, mert uzsorás szerződésnek tartják, mivel abban a Munka törvénykönyvében szabályozottól kirívó mértékben eltértek, első sorban a munkaadó előnyére a munkavállalók kárára.

Kérdésre válaszolva Bubenkó Csaba elmondta, hogy a KDFSZ-nek mintegy 1000 tagja van, a Sparnál megközelítően 70 gépjárművezető tagja az ottani alapszervezetüknek, de egyre több Spar-áruházi alkalmazott is megkeresi őket.

A Sparnál az MTI-nek elmondták, hogy készek a bírósági tárgyalásra a kollektív szerződéssel kapcsolatban. Ugyanakkor kiemelték, hogy a SPAR hosszú évek óta kollektív szerződésben biztosítja a munkavállalók jogait, mely szerződés a Munka törvénykönyve előírásain alapszik, s amely a cég reprezentatív szakszervezetével, a cégnél sok ezer taggal rendelkező Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével került aláírásra.

Kiemelték azt is: közel 13 000 alkalmazottjával a SPAR 2012-ben az ország ötödik legnagyobb munkaadója volt. A cég többször hangsúlyozott alapelveinek egyike alapján kiemelten kezeli a munkatársak elégedettségét. Ezért a SPAR folyamatosan nyitott a munkavállalók munkakörülményekkel és más felmerülő témákkal kapcsolatos észrevételeire, melyeket figyelembe véve az elmúlt időszakban is több pozitív intézkedést hozott. A cég, különböző fórumokat biztosít dolgozói részére, ahol megtehetik észrevételeiket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő