12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMegvan a kertvárosi szurkáló

Megvan a kertvárosi szurkáló

Csütörtök késő este rendőrkézre került a kertvárosi gyilkosság gyanúsítottja. A férfi reggel ölte meg volt feleségét, sebesítette meg a nő párját, majd elmenekült a helyszínről.

Az ORFK rövid közleményt adott ki késő este az elfogásról:

A rendőrség elfogta a Pécsett, 2013. május 23-án történt emberölés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható dr. L. Norbert Tamást.

Korábban írtuk:

A helyiek állítása szerint egy albérletben történt a bűncselekmény, ahová nemrég költöztek be. Szerelemféltésről beszélnek a házban lakók, akik közül többen is üvöltözést hallottak reggel fél hét körül.

A házban élők elmondása szerint a volt férj támadt a nőre késsel, akit egy másik férfi megvédett, de őt is megszúrták. A férfit a mentősök ellátták, a nő életét azonban már nem tudták megmenteni. Azt nem tudni, hogy pontosan mi történt.

A lakókat egy ideig nem engedték vissza a házba, csak reggel 10 óra körül mehettek be otthonaikba.

A rendőrség keresi az elkövetőt, a környéket már átkutatták. Azt nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes a menekülő férfi, mindenesetre a helyszínen tartózkodó rendőrök golyóálló mellényt húztak.

 

Rendőrségi közlemény:

Több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2013. május 23-án a kora reggeli órákban egy Pécs, Melinda utcai társasházban ismeretlen támadó eddig tisztázatlan okból – feltehetően késsel megsebesített – egy nőt és egy férfit. A 44 éves áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést.

Késő délelőttre azonosították a férfit

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai néhány órán belül azonosították az emberölés gyanúsítottját, s elfogatóparancsot adtak ki dr. L. Norbert Tamás 42 éves pécsi lakos ellen.

A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható, jelenleg szökésben lévő dr. L. Norbert Tamást felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-447 éjjel-nappal hívható telefonszámot, vagy az ismert 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő