13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldTáskát akart rabolni - letartóztatták

Táskát akart rabolni – letartóztatták

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte annak a komlói férfinak az előzetes letartóztatását egy hónapra, aki a vádirat szerint megpróbálta ellopni egy nő táskáját. 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított csütörtökön Pécsen, az éjszakai órákban követni kezdett egy nőt, aki többszöri irányváltoztatást követően megkérdezte a férfit, hogy követi-e.

Ekkor a gyanúsított a sértettet bántalmazta és megpróbálta táskáját kitépni a kezéből. A sértett a táskát magához szorította, ezért az a dulakodás során el is szakadt. A férfi cselekményét az arra haladó autósok megzavarták, ezért elfutott a helyszínről. A közelben viszont elfogták a gyanúsítottat, akit visszatartottak a rendőrök kiérkezéséig.

A férfi büntetett előéletű. A terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, ezért alaposan tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a büntetőeljárás sikerét. A bíróság határozata ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő